Mosható pelus kálváriánk happy end-del

2 év próbálkozás után megfogant első gyermekünk 2010 nyarán. Fontos feladatot láttam el a munkahelyemen: étellel láttam el az éhes embereket, azaz ebédfutár voltam. Emelgetés, cipelgetés, lépcsőzés nem tett jót a pocakomnak, sőt lassan már a volán mögé is nehezen fértem be és kicsit még örültem is, mikor a drága dokim azt mondta, hagyjam abba a melót.

Végre jöhet a láblógatás, vagyis felpolcolás, és az önfeledt pocaksimogatás. Olvasgathatom a baba-mama oldalakat a neten, szörnyülködhetek és pityereghetek szüléstörténeteken.
No és van időm elmenni a védőnők által szervezett szülésfelkészítő tanfolyamra. Az első alkalommal a babakelengye volt a téma, aminek első és nagyon fontos pontja a pelenka. Gondolom magamban, oké, ezt ismerem, kinyitom, aláteszem, ragasztócsík, baba belealkot és én kidobom. Ez még nekem is menni fog. Erre megjelenik egy cserfes szimpi anyuka pár színes mosható pelussal. Körbeadogatja közöttünk, mi meg ámulunk, simogatjuk, ki-be patentoljuk a cukibbnál-cukibb ökopelusokat. Közben azért figyeljük a „kiselőadást” a környezettudatosságról, és fel is figyelek a számokra: eldobható pelusra 3 év alatt kifizetek 270 ezer forintot, míg egy mosható pelus csomagnál (kb 18 db), plusz a vízdíj, energia, stb. elmegy 3 év alatt 80 ezer forint. Meg kell mondjam, nem mindegy. Főleg a mai világban.

Otthon lelkesedéssel mesélem, hogy húú de sokba kerül a gyermek „fenntartása”, de megvan a megoldás: ökopelus. Levezettem otthon is a számokat és megegyeztünk, hogy beruházunk rá. Át is böngésztem az ajánlott oldalakat a neten és találtam is egy jutányos csomagajánlatot és ahogy drága Anyukám mondta: „Ez most akciós, meg kell venni”. Beregisztrálok, rendelek és izgatottan várom a futárt. Mikor megérkezett a várva várt csomag, szépen kinyitottam a pelusokat, megsimogattam őket és elgondoltam milyen jól fog ez majd mutatni az én pici fiam fokhagyma popóján és büszke voltam magamra, végre tehetek valamit a környezetemért, ugyanis az eldobható pelenka az egyik leglassabban lebomló hulladék.

20110408 008.jpg 2011 március végén megszületett kisfiúnk Rola. Az elején még Liberot használtunk, mert tudtam, kicsit bele kell híznia az ökopelusba. Türelmesen vártam, mikor lesz már a cuki combja elég vastag ahhoz, hogy rá tudjam adni a szerkezetet. Szép tavaszi délutánon Apa elvitte egy nagy sétára a környéken és mikor hazaértek, látom, az átázást a ruháján. Gondoltam, csak az éjszakai felgyülemlett nagyobb adag pisi okozhatta, és feltettem a következőt. De mikor a sokadik ázott át, rájöttem, itt valami nagyon nem stimmel. Konzultáltam a barátnőmmel, mert azóta már a barátnőmnek mondhatom a cserfes idegent, aki mesélte, hogy ezt a féle márkát már nem nagyon ajánlják, mert sok reklamációt kaptak. Ez is csak én lehetek, aki a silányabb verziót választja hirtelen felindulásból, ahelyett, hogy jól körbejárta volna a témát. Mert azóta jobban fel lettem világosítva, hogy minden kisbaba más, különbség van lány és fiú babák között, és pelus és pelus között. Van zsebes, kapható külön csak betét, stb.

20110408 022.jpgTöbb hónapon keresztül használtunk eldobható pelenkát és ugyan több jó példát láttam a mosható pelust használók között, de eléggé elszomorított, hogy nekünk ez nem jött be, és nem törekedtem arra, hogy valami számunkra ( drága kisfiam pisimennyiségére gondolok itt ) is megfelelő megoldást találjunk.



Kellemes délelőttöket töltöttem a csajszinál és miközben jót babáztunk, mindig azt láttam, hogy száradnak a szebbnél szebb, mintás és egyszínű pelusok a lakásban és míg teázunk, ő összehajtogatja és bekészíti a zsebekbe a betéteket, hogy mikor pelenkázásra kerül a sor, csak elővegye a fiókból és hopp, már a kislánya fenekén a következő cuki darab.

 Volt egy-két negatív meglátásom a mosható pelussal kapcsolatban, például, hogy a pisi milyen büdös. De jobban belegondolva persze, hogy büdös, hisz ammónia van benne és az eldobhatóba mennyi kémiai anyag lehet, hogy ezeket az illatokat elfedje és a gyermekem popója abban abálódik pár órán keresztül.

  Összedugtuk a fejünket és végiggondoltuk a lehetőségeket. Mivel még megvoltak a korábban vásárolt, de addig semmire nem használt pelenkáim, gondoltuk még használhatóak valamire. Találtunk egy extra nedvszívású betétet, ami méretes vastagságú, mégis elég teret ad kisfiam szűnni nem akaró mozgásigényének és összetettük a kettőt. Így most használjuk a régi pelust külsőnek és én csak belehajtogatom a betétet. Így a költségeink is csökkentek, mert nem kell annyi pelust venni, csak betétet, de ha akarok valami aranyos külsőt venni, például baglyosat, vagy Apa kedvéért focilabdásat, a lehetőség még akkor is adott lesz. Ugyan éjszakára továbbra is az eldobhatót használjuk, mert arra még azt tartom praktikusnak, de napközben már csak a moshatót teszem fel neki.


20110408 023.jpg

 

 No és amit talán a legjobban imádok, hogy ha usziba megyünk, csak felteszek egy külsőt és már csobbanhatunk is, mert ugyanúgy benntartja a nagydolgokat és átereszti, amit át kell. Nincs utána „Hol egy kuka?„ meg hasonlók. Kimosom használat után és a következő alkalommal visszateszem!
Ugyan a világot védem, de magam helyzetén annyit nehezítettem így, hogy rám marad minden alkalommal a tisztázás, mert ez a drága férjecskémnek már túl bonyolult, de addig fogom nyúzni (ezzel is :), hogy ez nem atomfizika, csak ökopelus :).

 

 

Neked is van kedved megosztani a történeteteket? Küldd el nekünk az ujrapelenka@yahoo.com e-mail címre!

 

 


 

Sokan csak az egyméretes pelenkákat veszik számításba, ha beszerzésre kerül a sor, de a kétméretes változatok sokszor jobban kiszolgálják az igényeinket, és ritkán csalódik aki ezt választja.

Egy baba teljes pelenkáskorára 3-4 méretet megvásárolni ugyanabból a pelenkából anyagilag nagyon megterhelő, de a legtöbb kétméretes pelenkafajta egyszerre tudja ötvözni a méretes pelenkák előnyeit és az egyméretesek gazdaságosságát.

 

A kétméretes pelenkák lényege, hogy van egy kezdőméret, ami a baba első hónapjaiban használható, addig míg bele nem nő a második méretbe. Ha már láttunk egyméretes pelust újszülött babán, legtöbbször úgy gondoljuk szegény gyerek elveszett abban a hatalmas pelusban. Kell neki jónéhány hét, vagyis legalább 1-2 hónap míg igazán belenő.

 

újszülött baba egyméretes pelenkában

 

 

 Kétméretes pelenkák esetén az első méret a apró újszülötthöz van méretezve, de általában az egyméretes pelusokhoz hasonlóan, bár szűkebb határok között, de szintén állítható méretű. Így nem kell aggódni hogy korán érkezik a baba vagy túlhordjuk, kis súlyú vagy nagy baba, biztos az első pillanattól jól és szépen fog illeszkedni rajta a pelenka.

újszülött baba kétméretes pelenkában (Thirsties duo 1. méret)

 

Az első méretet jellemzően nem a pelenkáskor feléig tudjuk használni, inkább 1/3 - 2/3 a megoszlás a teljes pelenkáskort tekintve. Vagyis a baba alkatától függően az egyes méret 6-9 hónapig, a kettes méret pedig efelett jó.

 

 csecsemő kétméretes pelenkában (Thirstie Duo 2. méret)

 

Miért/ mikor válasszunk kétméretes pelenkát?

- ha testvéreket is szeretnénk, a kétméretesebbek kevesebb igénybevételnek vannak kitéve, így kényelmesen kiszolgálják a következő babákat is

- mivel a kétméretes pelusok rövidebb ideig vannak használva, a továbbadási értékük magasabb lehet

- kényelmesebb viselet a babának és kellemesebb látvány a szülőknek

- valóban az élet első napjától használhatóak, még pár hétig sem kell eldobhatóra költeni

- ha anyagilag könnyebben tudjuk két részletben megfinanszírozni a pelenkavásárlást

 

A kétméretes pelenkák az arany középút a méretes és egyméretes pelusok között, érdemes megfontolni ezt az opciót is.

 

Kétméretes pelenkák:

Thirsties Duo

Blueberry Coverall

AppleCheeks

Ragababe

Osocozy

Hiney Lineys

Weehuggers

Gen-Y

 

Monkey Doodlez
 
Kushies
 
Bambinex
 
Bummis
 
 

Gyakorlatilag minden olyan méretes pelenkára is tekinthetünk kétméretesként, ahol az első méret határa az újszülött súly (3,5 kg) a második méret felső határa az egyméretes pelenkák felső határa (kb. 15 kg) például a Real Easy. Ezeknél a pelenkáknál a további méretek az átlagnál magasabb husisabb babákra lettek méretezve, vagy olyan speciális igényű gyermekeknek, akiknél a pelenkáskor vége kitolódik.

 

 Újszülött fotók: pinstripes and polkadots

Új sorozatot indítunk, amelyben hétköznapi anyák mesélnek arról milyen mosható pelenkákkal az élet. Ha neked is van kedved megosztani a tapasztalataidat másokkal, írj nekünk az ujrapelenka@yahoo.com címre.

 

Léna és Zalán

 

A nevem Heléna Tímea, gyógynövénybolti eladó, természetgyógyász, feleség és gyakorló anyuka vagyok, valamint határozott környezetvédő, pénztárcavédő és némiképp lusta.
 
Így röviden ezek vezettek ahhoz, hogy nekünk all-in-one mosható pelenkánk legyen:)
 
Részletesebben úgy szól a történet, hogy nagyjából két évvel ezelőtt a barátnőm megjelent nálam egy kis sárga textilcsomaggal, és lelkesen újságolta (ő mindig nagyon lelkes tud lenni, ami aztán rám is átragad) hogy ni: pelenka. Az én nagy lelkesedésemet általában praktikus vizsgálódás előzi meg, lévén tipikus Szűz-jegyű vagyok, és kevés olyan dolog hoz lázba, ami nem hasznos.
 
A dolog hosszú távon és több oldalról is hasznosnak bizonyult, ezért kiérdemli a tiszteletemet így, két év (benne egy év tartós használat) után is.
 
Mi nem adtunk kicsire, egyből egy húsz részes szettet rendeltünk, amit a húgom hozott Londonból - bár amikor megérkezett a csomag, egyet megnéztem, hogy biztosan jót küldött-e, aztán napokig nem mertem kicsomagolni a többit, mert némileg eluralkodott rajtam a pánik, hogy te jó ég, mibe vágtam bele. Zalán még a hasamban volt, tehát nem volt aktuális a kicsomagolás - miután megtörtént, azért átmostam párszor a jó nedvszívásért, és elraktároztam későbbre.
 
Valahol örültem persze, mert a bennem lakó környezettudatos vásárló rém büszke volt, hogy eldobható pelenkák tonnáitól tehermentesítem a hulladéklerakókat, valahol viszont tartottam a dologtól, mert csecsemő híján maga a pelenkázás is egy félelmetes, megfoghatatlan dolognak tűnt. Viszont nem volt visszalépés, mert a húsz pelenka ott figyelt a sarokban (akkor még nem tudtam, hogy ezt tovább lehet adni, akár használtan is) és a folyton rám törő bizonytalanságot ismerve ez volt a tökéletes megoldás: megvan, tehát használni kell. 
 
Zalán születése után nagyjából másfél hónapig újszülöttre való Liberót használtunk. Egyrészt próbáltam beilleszkedni az új életünkbe, szokni az anyaszerepet, szokni azt, hogy ha valami végre sikerül, az másnaptól már biztosan nincs érvényben :) másrészt küzdöttem a mosható pelenkákkal kapcsolatos ellenérzéseimmel.
 
Először is: azt mosni kell. Az eldobhatót el kell dobni, onnantól kicsit se kell vele foglalkozni, sőt, nekünk vegyestüzelésű kazánunk van, tehát az eldobható pelus fűtőértékkel bír.
 
A bennem lakó környezettudatos vásárló (és az a másik énem, aki nem szeret pénzt kidobálni az ablakon) viszont elkezdte böködni a vállamat, ami egy idő után zavarni kezdett, és megbeszéltem a férjemmel, hogy mostantól használni fogjuk azt a csomó sárga izét.
 
Itt megint sokat segített a barátnőm bátorítása, tanácsai a mosással és a tárolással kapcsolatban.
 
 
Használtuk, gyűjtöttük a fedeles tárolóban, amikor összegyűlt egy gépre való, betettük hatvan fokon az addig összegyűlt babaruha-szennyessel, kiteregettük a radiátorra, megszáradt, lehetett összepatentolni.
 
Én meg ránéztem a férjemre és megkérdeztem: ennyi?
 
A férjem racionális darab, többek között ezt imádom benne, egyszerűen vissza is kérdezett, hogy mi bonyolultabbat vártam egy darab mosható textiltől.
 
Elgondolkodtam ezen, és hirtelen tényleg minden egyszerűnek tűnt:)
 
Azóta több előnyét is tapasztaltam... mivel nem csak lusta vagyok egy kicsit (jó kis önreklám, legyen) hanem szétszórt is, de nagyon, és az a fajta kisgyerekes anyuka, aki a gyerek növekedése folytán nemcsak hogy nem szedi össze magát, hanem egyre jobban szétszórttá válik :)) nagyon-nagyon jónak tartom, hogy a pelenka nálunk "terem" a szekrényben. Tuti én lennék az, aki vasárnap délután fedezi fel, hogy elfogyott a Liberó, és mivel falun lakunk, itt nincs nyitva semmi, kocsink nincs, távolsági busszal pedig vasárnap délután pelenkát vadászni.... maradna a kölcsönkérés az ismerős kisgyerekesektől, ami először még rendben van, de ötödször már ciki.
 
Gyakorlatilag hetente kétszer mosunk, egyszer szerdán, egyszer szombaton (ez ritkán tolódik) vagyis hetente kétszer van pelenkával díszítve a radiátor, egy délután erejéig. Ez még teljesen belefér a lakáskinézeti protokollba, vagyis ennél nagyobb gondunk is van, ami a rendetlenség magját szokta adni (ti.: én.) A radiátoron nagyon gyorsan száradnak a belsők, a külsők pedig már szinte akkor szárazak, amikor kiveszem őket a mosógépből (csak kicsit ki kell fordítani őket).
 
 
Folttal eleddig kétszer találkoztam mosás után, el is csodálkoztam, de utána hiába kerestem mert nem lett meg egyik sem, ez nyári időszakban történt, és valahogy a napon szárításkor eltűntek. (Nem igazán tudok olyan problémákkal foglalkozni, amik nincsenek, ezzel szerintem minden anyuka így van, és igazság szerint nem érdekel hogy miért vagy hogyan, a lényeg hogy nem foltos a pelenka és kész.) Hozzá kell tennem ugyan, hogy Zalán sosem kapott tápszert, állítólag a tápszeres eredmény makacsabb, de ebben más anyukák tudnak nyilatkozni.
 
Ami még a mosáshoz tartozik: az elején folyékony Bip-et használtunk (isteni illata van), most Norit babyt (nagyon kevés kell belőle), és mivel akciós volt, vettünk egy halom Dreft Babyt, de azzal még nincs tapasztalat. Magát a mosást a férjem is intézi, végül is nem nagy kunszt: pelenka betesz, egy kupak mosószer, egy löttyintésnyi ecet az öblítő helyére, 60 fok, hatos program, indít. Ha lejárt, kivesz, tereget.
 
A rokonok vegyesen viszonyultak a mosható pelenkákhoz: volt aki felajánlotta, hogy szívesen kidobja ám, mikor látta hogy a használtat elcsomagolom a vendégségben, és aztán elámult, mikor megmutattuk neki, hogy ezt nem kell. Volt, aki furabogárnak tart minket emiatt, egy szomszéd kismama viszont nagyon érdeklődött, mikor elmeséltük, hogy nálunk nincs tele a kuka nyáron bűzölgő használt pelenkával (ami nem is baj, mert nincs messze a kaputól). A nagyszülőknek nagyon tetszett, és tulajdonképpen mindenki csak helyeselni tudott, mikor felhoztam az adu ász érvemet: ezt csak egyszer kell megvenni.
 
Ami a leginkább illetékest illeti, vagyis Zalán kistörpét, még sosem panaszkodott, hogy neki nem olyan pelenkája van, mint a többieknek. Konkrét baleset egyszer fordult elő, nagyjából négy hónapos korában, amit a rosszul rögzített pelenkának tulajdonítottunk - megfelelő időnként cserélve nagyon jó nedvszívók. Popskrémet sem nagyon használunk, azt sem hiányolja:)
 
Összességében nagyon hálás vagyok a barátnőmnek, hogy akkor megjelent nálam azzal a kis sárga csomaggal, és meggyőzött arról, hogy az igenis pelenka, és nálunk nyugatabbra pelenkáznak is vele. Így gyakorlatilag mindig van itthon (és állíthatósága folytán mindig a jó méret van itthon), nem terhelem a környezetem, nem kell mindig másikat venni (és azt a pénzt,valljuk be, másra is el tudjuk költeni...) valamint ahogy így elnézem, milyen állapotban vannak, még éppen kiszolgálják majd....a kistesót is. :)

A Happy Bum a kedvező árú, könnye(bbe)n megfizethető pelenkák közé tartozik, létezik bambusz és polárbelsős változatban is.

 

A Happy Bum egy egyméretes zsebes pelenka 2 különálló betéttel. A betét(ek)et a derékrészen lévő zsebbe kell elhelyezni, a zsebnyílás mindkét oldala gumirozott. A zseb maga elég széles-laza ahhoz, hogy a nagyobb kezű apák is kényelmesen eligazgassák a pelenkában a betétet.

 

P1020869a.jpg

 

A külső oldala mintás plüss textil, a vízhatlanságról PUL bevonat gondoskodik.

P1020876a.jpg

A belső oldala antibakteriális hatású bambuszfrottír, érzékeny bőrű babáknak különösen ajánlott.

A poláros verzióban a belső oldalon szárazontartó polár található, kényelmes viselet.

P1020870a.jpg

 

 A pelenkán annyi lehetőség van a méretállításra, hogy az igazán kicsi csecsemőkre és a nagytermetű totyogókra is jól beállítható.

  P1020873a.jpg

A pelenka magasságát nem 3x3 hanem 4x3 patentsor biztosítja, így a magas babák sem fognak kinőni belőle.

A baba derekán 2x2 egymás mögött elhelyezkedő patent rögzíti a pelenkát, a derékfülek át is lapolhatók, ami az újszülött korosztálynak praktikus.

P1020871a.jpg

 

Combgumírozása elég széles, nyomokat vagy irritációt a használat során nem tapasztaltam.

 

P1020870a.jpg

 A pelenka elég széles fazonú, így az átlagos és a husis-popsis babák töltik ki a legjobban. Az én pálcika lányomnál sem volt gond az illeszkedéssel, de számára ez a pelenka jobban észrevehető a nadrág alatt.

A pelenkához két mikroszálas betét tartozik, aminek patentokkal állítható a hosszúsága. A betét 3 rétegű, és bár önmagában nagyon jól működik a kezdeti időszakban, szerintem minden babánál eljön az az idő, amikor kiegészítő nedvszívó betétre lesz szükség. Két betéttel ez már nem probléma.

P1020895a.jpg

 Használat közben:

P1040041a.jpg

 

P1040042a.jpg

P1040044a.jpg

 

Előnyei:

  • kedvező ár
  • nagy mérethatárok között állítható
  • antibakteriális bambusz vagy szárazontartó polár érintkezik a bababőrrel
  • a betét mérete patentokkal állítható
  • a betétet könnyű a pelenkába igazítani (férfikéznek is)

 

Hátrányai:

  • a bambusz belső oldal elég lassan szárad, egy bambuszbetéttel megegyező a száradási ideje
  • egy mikroszálas betéttel korlátozott a nedvszívása, csecsemőknél még elég lehet, de totyogóknál már valószínűleg kevés, a két betétet együttesen kell használni.
  • 'feneketlen' babákra nem ideális fazon

 

Novemberben is folytatódik az MKbaby nyereményjáték!

 

 Decemberig minden hónapban két márka vagy pelenkatípus verseng a kegyeitekért, és a nyertes döntheti el melyiket választja! A megmaradt versenyző a következő hónapban újra versenybe száll egy másik termékkel!
 

Bemutatjuk novemberi versenyzőinket!

 

Blueberry Coverall VS Gro-Via

      
926-689-large.jpggrovia_shellset_cosmos.jpg

 

 

 

 

A piros sarokban egy Blueberry Coverall nadrágpelenka külső, ideális husisabb babákra! Pink Lemonade vagy Marina színben.

 

A kék sarokban a Gro-Via külsője , vékony alkatú babákra is kitűnően passzol!  Cosmic Pink vagy Blackberry színben.

 

Mit kell tenned ha Te szeretnél nyerni?

 

Regisztrálj az MKbaby hírlevelére, és/vagy

vásárolj a www.mkbaby.hu-n, és/vagy

kövesd az MKbabyt a Facebook-on és mesélj nekünk arról, te hogyan pelenkázol!

 

Olvasd az ujrapelenka blogot, ahol minden hónapban szerepelni fog, melyik két pelenka versenyez a kegyeidért! Írd meg kommentben a 3 fenti lehetőségből melyike(kke)l pályázol és azt is melyik pelenkát/színt választanád, ha te lennél a nyertes!

HA EZT A LÉPÉST ELMULASZTOD,NEM VEHETSZ RÉSZT A SORSOLÁSON!

Vagyis mindegy melyik módo(ka)t választod a játékban való részvételre, azt a blogon meg kell erősítened a választott nyeremény megnevezésével! A beazonosíthatóság érdekében mindhárom esetnél tüntesd fel a hozzászólásban hol és mikor játszottál! (pl Facebook 2011.07.01. 01.óra 11.perc, vagy rendelés 2011.07.23. 23.óra 23perc)

 

A nyereményjáték mindig a hónap első napján kezdődik és a hónap utolsó napjáig tart. A nyertest sorsolással választjuk ki és a következő hónap 3. napjáig értesítjük.

 

Ha mindhárom lehetőséget kihasználod, megsokszorozhatod az esélyed a nyerésre!

Sok szerencsét!

 

Apróbetűs részek:

Minden regisztráció csak egyszer játszik, a regisztráció hónapjában.

Minden MKbaby webáruházban leadott rendelés játszik, a rendelés leadásának időpontja határozza meg, hogy melyik hónapban. Egy vásárló több rendeléssel is játszhat.

A Facebook oldalon lájkold az MKbabyt, és mesélj nekünk arról te hogyan pelenkázol!

 

A sorsolást független programmal végezzük, és bár a korábbi nyertesek kedvét nem akarjuk elvenni a részvételtől, így ők is minden hónapban újra játszhatnak, de fenntartjuk a jogot az újrasorsolásra, ha valaki olyan szerencsés, hogy harmadik alkalommal is őt választja a gép. A játék tisztaságának érdekében ezt, reméljük, mindenki el tudja fogadni.

És hogy a szerencséjének más is örüljön a nyertesektől két dolgot kérünk: először is erősítsék meg a Facebookon, hogy megkapták a nyereményt, valamint egy terméktesztnek is örülnénk, melyet a blogban jelentetnénk meg.

Folytatódik az MKbaby nyereményjátéka!


 

Nyerj egy pelenkát vagy pelenkázási kiegészítőt :)

 

Decemberig minden hónapban felajánlunk a nyertesnek nem csak egy nagyszerű pelenkát vagy pelenkázási kiegészítőt teljesen ingyen, hanem még választási lehetőséget is adunk!

Minden hónapban két márka vagy pelenkatípus verseng a kegyeitekért, és a nyertes döntheti el melyiket választja! A megmaradt versenyző a következő hónapban újra versenybe száll egy másik termékkel!

 

Bemutatjuk szeptemberi versenyzőinket! 

          Blueberry Coverall  VS   Little Comfort Bamboo 

 

 

    

 

  

 

 

 

 

 

 

Szeptemberben egy vidám mintás Blueberry Coverall pelenkakülső versenyez az előző forduló megmaradt pelusával,a  batikolt piros (esetleg natúr) Little Comfort Bamboo nadrágpelenka belsővel!


 

Mit kell tenned ha Te szeretnél nyerni?


 

Regisztrálj az MKbaby webáruház hírlevelére, és/vagy

vásárolj az MKbaby webáruházban (www.mkbaby.hu), és/vagy

kövesd az MKbabyt a Facebook-on és mesélj arról, te hogyan pelenkázol!

 

EZUTÁN!

 

Olvasd az ujrapelenka blogot, ahol minden hónapban szerepelni fog, melyik két pelenka versenyez a kegyeidért! Írd meg az aktuális nyereményjáték poszthoz kommentben a 3 fenti lehetőségből melyike(kke)l pályázol és azt is melyik pelenkát/színt választanád, ha te lennél a nyertes!

HA EZT A LÉPÉST ELMULASZTOD,NEM VEHETSZ RÉSZT A SORSOLÁSON!

Vagyis mindegy melyik módo(ka)t választod a játékban való részvételre, azt a blogon meg kell erősítened a választott nyeremény megnevezésével!

A beazonosíthatóság érdekében mindhárom esetnél tüntesd fel a hozzászólásban hol és mikor játszottál (pl Facebook 2011.07.01. 01.óra 11.perc, vagy rendelés 2011.07.23. 23.óra 23perc)  és azt is, melyik nyereményt választanád!!!

 

A nyereményjáték mindig a hónap első napján kezdődik és a hónap utolsó napjáig tart. A nyertest sorsolással választjuk ki és a következő hónap 3. napjáig értesítjük.

 

Ha mindhárom lehetőséget kihasználod, megsokszorozhatod az esélyed a nyerésre!

Sok szerencsét!

 

Apróbetűs részek:

Minden regisztráció csak egyszer játszik, a regisztráció hónapjában.

Minden MKbaby webáruházban leadott rendelés játszik, a rendelés leadásának időpontja határozza meg, hogy melyik hónapban. Egy vásárló több rendeléssel is játszhat.

A Facebook oldalon lájkold az MKbaby-t, majd mesélj nekünk arról, te hogyan pelenkázol! Mi kérdezünk, te válaszolj, majd jelezd a blogban és így bekerülsz a sorsolásba. Egy válaszadó többször is válaszolhat.

 

Néhány szó a sorsolásról:

A nyereményt az aktuális nyereményjáték blogbejegyzés kommentjei között sorsoljuk ki.

'Rontott' hozzászólást nem veszünk figyelembe, nem törlünk, de nem is nyerhet. Ezért kérjük, ne felejtsetek ki semmit a hozzászólásból!

Az a nyertes, akinek a hozzászólását a random.org független programja elsőnek kiválasztja ÉS szerepel benne, hogy mivel játszott és mit szeretne nyerni! Ha a program érvénytelen kommentet sorsol, a sorsolást megismételjük!

Minden esetben ellenőrizzük, hogy a kiválasztott kommentben megjelölt esemény valós-e, érvényes-e.

Bár a korábbi nyertesek kedvét nem akarjuk elvenni a részvételtől, így ők is minden hónapban újra játszhatnak, de fenntartjuk a jogot az újrasorsolásra, ha valaki olyan szerencsés, hogy harmadik alkalommal is őt választja a gép. A játék tisztaságának érdekében ezt, reméljük, mindenki el tudja fogadni.

És hogy a szerencséjének más is örüljön a nyertesektől két dolgot kérünk: először is erősítsék meg a Facebookon, hogy megkapták a nyereményt, valamint egy terméktesztnek is örülnénk, melyet a blogban jelentetnénk meg.


 

Sokan félnek a valódi AIO pelenkáktól, és szinte mindenki a lassú száradással és a terebélyes fenékkel azonosítja őket.

 A Gro-Via-nak sikerült mind a két területen nagyszerűt alkotnia, és létrehozott egy bevarrt betétes egyméretes pelenkát, ami ugyanakkor rendkívül gyorsan szárad és ruha alatt szinte észrevétlen.

 Nem véletlen, hogy a babble.com 2011 szavazásán az olvasók ezt a pelenkát választották a legjobb AIO pelenkának!

 

 

A Gro-Via AIO kívül puha poliészter textil, TPU nedvességzáró bevonattal, belül bőrbarát pamut jersey.

 

  

 

A pelenkában két betét található, egy a pelenka derékrészéhez van varrva, átlagos esetben ez akár önmagában is elegendő. Ha a nedvszívás növelésére van mégis szükség, a bevarrt nyelv hátoldalához patentolható egy további betét.

 

  

   

(És hogy mennyit bír ki ez a kétbetétes kombináció? Egy alkalommal előfordult nálunk, hogy ez a pelenka maradt fent alváshoz, és szivárgás nélkül átvészeltük az éjszakát! :) Persze ez szükségállapot volt, a Gro-Via AIO nem éjszakai használatra tervezett pelus, de napközben 4-4,5 órával könnyedén megbírkózik.)

A pelenkának különleges megoldása a derékon való rögzítés, ezzel a megoldással nincs többé elálló nadrág, szépen simul a hason. Fontos azonban megjegyezni, hogy feladásnál, mindig a betét kerüljön a baba hasához, majd arra hajtsuk a rögzítő füleket, és úgy patentoljuk a pelenka elejét, ellenkező esetben (ha a fülek közvetlenül a hashoz érnek), kivezethetik a nedvességet, hiszen semmilyen nedvszívó funkcióval nem rendelkeznek.

    A pelenka kifejezetten keskeny fazonú, szépen formázott, nagyon kis csomagot ad a papabopsin. Combgumirozása nagyon jól véd a szivárgások ellen, de ugyanakkor gyöngéd a bőrhöz.

 

 

Egyméretes, így az elején 3 patentsorral lehet beállítani a megfelelő méretet. Mivel a betétek hossza a teljes méretű pelenkához méretezett, újszülöttekre, vagy kis babákra csak a bevarrt betétet használjuk a pelenkában, azt is félbehajtva, így tökéletesen fog illeszkedni a babára.

 

 

Legnagyobb méretre állítva a pelenka leginkább kisbugyira hasonlít, emiatt sokan használják leszoktató pelusként is, és a rugalmas oldalsó fülek is segítik a könnyű letolást és felhúzást.

 

 

 

A Gro-Via AIO-t pasztell színekben és vidám mintákkal is gyártják.Érdemes kipróbálni!

 

 

És most akár meg is nyerhetitek, még nem késő részt venni augusztusi nyereményjátékunkban!

Még néhány kép kedvcsinálónak:

 

 

 

További csodálatos képek itt:

www.hauteclothedbuns.com/

süti beállítások módosítása