Néha a körülmények úgy hozzák, hogy a pelenkák mosása nem megoldható. Ilyenkor választhatjuk a hibrid pelenka opciót, ami annyit tesz, hogy a nedvességzáró külső mosható, míg a nedvszívó betét eldobható.

Három márka, a BumGenius Flip, a Charlie Banana és a Gro-Via kínál eldobható betéteket, most ennek a három betétnek az összehasonlítása következik (a fotón a felsorolás sorrendjében fentről lefele láthatók):

 P1020853.jpg

Mindhárom betét meglehetősen vékony, a legalsó GroVia betét combgumirozása miatt tűnik csak vastagabbnak. A hagyományos mosható betétekhez képest vékonyabbak, így a külsőt érdemes a szokásosnál eggyel kisebb méretre állítani, hogy a betét ne tudjon elmozdulni a helyéről.

P1020849.jpg

Mindhárom pelenkabetét belseje nagyobb részt cellulózvattából, kisebb részt nátrium-poliakrilát zseléből áll, úgy tűnik a zselékérdés nem kikerülhető ha eldobható pelenkáról van szó. Jó hír azonban, hogy mindhárom pelenkakülső textilborítása erős és sűrű szövésű, a használat során a zselégolyócskák egyszer sem tudtak kiszabadulni, amint az néhány egyszerhasználatos pelenka esetében előfordul.

A három betét közül egyedül a Gro-Via rendelkezik dupla védőgáttal, comb és derékgumirozással és vízhatlan hátoldallal.

 A betét elején és végén egy kis ragasztócsík is található, de ezt hagyományos pelenkakülsőben ne használjuk, mivel a ragasztóréteg a PUL bevonatról nagyon nehezen szedhető le, és maga a gyártó is csak leszoktató nadrágokba ajánlja a betétet beragasztani.

P1020843.jpg

A Flip és a Charlie Banana betétek egy hosszú lapos téglalapot formáznak, nincsen gumirozás bennük, és mindkét oldaluk felülete egyforma. Mivel nincs vízhatlan rétegük, így ezek a betétek szükség esetén duplázhatóak.

P1020833.jpg

A Gro-Via belső felülete éppolyan mint a hagyományos eldobható pelenkáké, a Flip tapintásra vattaszerű, míg a Charlie Banana felülete a inkább papírhatású. Ez utóbbi elsőre kicsit merevebbnek tűnik, de a használat során a testmeleg és a nedvesség hatására megpuhul.

P1020837.jpg

 

A betétek egyméretesek, a Gro-Viát a gumirozás összehúzza, a Flip és Charlie Banana betétek hosszán visszahajtással lehet rövidíteni. A Flip betét a leghosszabb és a legkeskenyebb betét.

P1020816.jpg

A Gor-Via belső felülete éppolyan mint a hagyományos eldobható pelenkáké, a Flip tapintásra vattaszerű, míg a Charlie Banana felülete a inkább papírhatású. Ez utóbbi elsőre kicsit merevebbnek tűnik, de a használat során a testmeleg és a nedvesség hatására megpuhul. (A g-diapers eldobható betétje is ehhez hasonlít leginkább.)

 

Az idei nyaralások alkalmával sikerült mindhárom típust alaposan letesztelni, és szerencsére problémát egyik sem jelentett.Van amikor a legjobb jószándék ellenére sem sikerül mosható pelenkát használni. Így jártunk mi is az idei balatoni nyaralásunkon, amikor július közepén 4 napig fagyosra hűlt a levegő és folyamatosan esett az eső, a pelenkák pedig 3 nap múlva sem voltak szárazabbak mint mosás után. Akkor igazán örültem, hogy a csomagba bekészítettem jónéhányat ezekből az eldobható betétekből.

 

Néha adódhatnak olyan helyzetek, amikor az eldobható a praktikusabb opció. Ne felejtsük, az eldobható pelenkákat annak idején éppen ilyen alkalmakra, például utazásokhoz fejlesztették ki, és ne legyen lelkiismeret-furdalásunk attól, ha az adott helyzetben ezt a megoldást választjuk.

És hogy miért válasszunk inkább mosható pelenkához készített eldobható betétet és nem eldobható pelenkát? Mert ezek a betétek a természetben jóval gyorsabban lebomlanak, és sokkal kevesebb környezetre ártalmas anyagot tartalmaznak.

 

Hamarosan közeledik a karácsony, a rokonlátogatások ideje, ha a mosás nem megoldható, tegyetek egy próbát ezekkel a betétekkel. :)

 

Két dolog van ami a legtöbb embert elrettenti a mosható pelenkáktól, az egyik az maga a mosás (én ezért sem kedvelem a mosható pelenka elnevezést, hiszen ahányszor kimondjuk, a munkára asszociálunk, a textilpelenka, újrahasználható pelenka mennyivel barátságosabb képzetet kelt!)

A másik rémisztő dolog a textilpelenkák használata az otthon falain kívül. Essen most néhány szó erről a második helyzetről.

Először is, ha bárki úgy érzi, hogy ilyen helyzetben a számára megfelelő megoldás az eldobható pelenkák használata, hát tegye, annak idején az egyszerhasználatos pelenkákat éppen az ilyen helyzetekre fejlesztették ki. Fontosnak tartom, hogy az újrapelenkák használata ne nyűgöt jelentsen a szülők számára, és ne erőltessük elvakultan a textilpelenkákat, ha az adott helyzetben más praktikus.

Ha mégsem vesszük rá magunkat szívesen az eldobható pelenkákra, van néhány helyzet és megoldás, amikor az újrapelusok is könnyen bevethetőek.

A legtöbb alkalommal, ha kimozdulunk otthonról, csak pár óráról van szó. Ha átugrunk egy másik kismamához, ha orvosi vizsgálatra megyünk, vagy hasonlóan rövid időtartamú, fél-egy napos programunk adódik, ne rettenjünk el az újrapelenkák használatától. Eldobható helyett csomagoljunk megfelelő számú textilpelust a pelenkázótáskába, tegyünk mellé egy csomag nedves popsitörlőt egy pelenkazsákot és egy pelenkázóalátétet. Láthatjuk, hogy az egyetlen plusz dolog itt a pelenkazsák, hiszen pelenkázóalátétet, popsitörlőt és pelust eldobható esetén is használnánk. Sokan ha vendégségbe mennek, szintén visznek magukkal egy nejlonzacskót hogy abba csomagolják az eldobhatót. Sok vendéglátó, ahol nincs kisgyerek, eléggé kellemetlenül veszi ha kakis pelenkát akarunk a szemetesében hagyni (ilyen szempontből különösen előzékeny dolog mosható pelust használni, így semmi nyoma nem marad náluk az 'esetnek'). Idegen helyen pedig nem kell még külön kukát keresgélnünk, ahol a bűnjelet hagyhatjuk.

Házon kívül a legpraktikusabb pelenkatípus a zsebes vagy all-in-one pelenka, amit otthon előre összekészíthetünk, és szükség esetén éppen úgy cseréljük, mint az egyszerhasználatost. A koszos popsitörlőket csak hagyjuk a pelenkában.

A használt pelenkát ezután csak tegyük a pelenkazsákba vagy nejlonzacskóba, és süllyesszük el a pelenkázótáskában.

Ha szeretnénk a pelenkát higiénikusan összecsomagolni, hajtsuk a pelenkát félbe, majd mégegyszer félbe, és végül rögzítsük a két füllel így:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezzel a módszerrel semmilyen szennyeződés nem fog kiszabadulni a pelenka belsejéből.

A nap végén, ha hazaérkeztünk, csak rakjuk át a használt pelusokat a zsákból a pelenkatartó vödörbe, és kész.

 Másik lehetőség a pelenkákban biológiailag lebomló eldobható betétek használata. Ilyen betéteket gyártanak a BumGenius Flip, a Grovia és a G-diaper is.

G-diaper

 

 

 

 

Gro-via

 

 

 

 

 

 

 

 

BumGenius Flip

http://www.mummysreviews.com/wp-content/uploads/2010/01/Flip-Disposable-Inserts-2.jpg

 Ha mindenáron eldobhatóban gondolkozunk érdemes szétnézni a biológiailag lebomló változatok között, így is tehetünk a környezetünkért, és mivel alig néhány csomagot kell vásároljunk belőle, ez csak kevés többletköltséget jelent az olcsóbb műanyag pelenkákhoz képest.

 

Egy videó a biológiailag lebomló és a műanyag pelenkák lebomlási idejéről:

süti beállítások módosítása