Új sorozatot indítunk, amelyben hétköznapi anyák mesélnek arról milyen mosható pelenkákkal az élet. Ha neked is van kedved megosztani a tapasztalataidat másokkal, írj nekünk az ujrapelenka@yahoo.com címre.

 

Léna és Zalán

 

A nevem Heléna Tímea, gyógynövénybolti eladó, természetgyógyász, feleség és gyakorló anyuka vagyok, valamint határozott környezetvédő, pénztárcavédő és némiképp lusta.
 
Így röviden ezek vezettek ahhoz, hogy nekünk all-in-one mosható pelenkánk legyen:)
 
Részletesebben úgy szól a történet, hogy nagyjából két évvel ezelőtt a barátnőm megjelent nálam egy kis sárga textilcsomaggal, és lelkesen újságolta (ő mindig nagyon lelkes tud lenni, ami aztán rám is átragad) hogy ni: pelenka. Az én nagy lelkesedésemet általában praktikus vizsgálódás előzi meg, lévén tipikus Szűz-jegyű vagyok, és kevés olyan dolog hoz lázba, ami nem hasznos.
 
A dolog hosszú távon és több oldalról is hasznosnak bizonyult, ezért kiérdemli a tiszteletemet így, két év (benne egy év tartós használat) után is.
 
Mi nem adtunk kicsire, egyből egy húsz részes szettet rendeltünk, amit a húgom hozott Londonból - bár amikor megérkezett a csomag, egyet megnéztem, hogy biztosan jót küldött-e, aztán napokig nem mertem kicsomagolni a többit, mert némileg eluralkodott rajtam a pánik, hogy te jó ég, mibe vágtam bele. Zalán még a hasamban volt, tehát nem volt aktuális a kicsomagolás - miután megtörtént, azért átmostam párszor a jó nedvszívásért, és elraktároztam későbbre.
 
Valahol örültem persze, mert a bennem lakó környezettudatos vásárló rém büszke volt, hogy eldobható pelenkák tonnáitól tehermentesítem a hulladéklerakókat, valahol viszont tartottam a dologtól, mert csecsemő híján maga a pelenkázás is egy félelmetes, megfoghatatlan dolognak tűnt. Viszont nem volt visszalépés, mert a húsz pelenka ott figyelt a sarokban (akkor még nem tudtam, hogy ezt tovább lehet adni, akár használtan is) és a folyton rám törő bizonytalanságot ismerve ez volt a tökéletes megoldás: megvan, tehát használni kell. 
 
Zalán születése után nagyjából másfél hónapig újszülöttre való Liberót használtunk. Egyrészt próbáltam beilleszkedni az új életünkbe, szokni az anyaszerepet, szokni azt, hogy ha valami végre sikerül, az másnaptól már biztosan nincs érvényben :) másrészt küzdöttem a mosható pelenkákkal kapcsolatos ellenérzéseimmel.
 
Először is: azt mosni kell. Az eldobhatót el kell dobni, onnantól kicsit se kell vele foglalkozni, sőt, nekünk vegyestüzelésű kazánunk van, tehát az eldobható pelus fűtőértékkel bír.
 
A bennem lakó környezettudatos vásárló (és az a másik énem, aki nem szeret pénzt kidobálni az ablakon) viszont elkezdte böködni a vállamat, ami egy idő után zavarni kezdett, és megbeszéltem a férjemmel, hogy mostantól használni fogjuk azt a csomó sárga izét.
 
Itt megint sokat segített a barátnőm bátorítása, tanácsai a mosással és a tárolással kapcsolatban.
 
 
Használtuk, gyűjtöttük a fedeles tárolóban, amikor összegyűlt egy gépre való, betettük hatvan fokon az addig összegyűlt babaruha-szennyessel, kiteregettük a radiátorra, megszáradt, lehetett összepatentolni.
 
Én meg ránéztem a férjemre és megkérdeztem: ennyi?
 
A férjem racionális darab, többek között ezt imádom benne, egyszerűen vissza is kérdezett, hogy mi bonyolultabbat vártam egy darab mosható textiltől.
 
Elgondolkodtam ezen, és hirtelen tényleg minden egyszerűnek tűnt:)
 
Azóta több előnyét is tapasztaltam... mivel nem csak lusta vagyok egy kicsit (jó kis önreklám, legyen) hanem szétszórt is, de nagyon, és az a fajta kisgyerekes anyuka, aki a gyerek növekedése folytán nemcsak hogy nem szedi össze magát, hanem egyre jobban szétszórttá válik :)) nagyon-nagyon jónak tartom, hogy a pelenka nálunk "terem" a szekrényben. Tuti én lennék az, aki vasárnap délután fedezi fel, hogy elfogyott a Liberó, és mivel falun lakunk, itt nincs nyitva semmi, kocsink nincs, távolsági busszal pedig vasárnap délután pelenkát vadászni.... maradna a kölcsönkérés az ismerős kisgyerekesektől, ami először még rendben van, de ötödször már ciki.
 
Gyakorlatilag hetente kétszer mosunk, egyszer szerdán, egyszer szombaton (ez ritkán tolódik) vagyis hetente kétszer van pelenkával díszítve a radiátor, egy délután erejéig. Ez még teljesen belefér a lakáskinézeti protokollba, vagyis ennél nagyobb gondunk is van, ami a rendetlenség magját szokta adni (ti.: én.) A radiátoron nagyon gyorsan száradnak a belsők, a külsők pedig már szinte akkor szárazak, amikor kiveszem őket a mosógépből (csak kicsit ki kell fordítani őket).
 
 
Folttal eleddig kétszer találkoztam mosás után, el is csodálkoztam, de utána hiába kerestem mert nem lett meg egyik sem, ez nyári időszakban történt, és valahogy a napon szárításkor eltűntek. (Nem igazán tudok olyan problémákkal foglalkozni, amik nincsenek, ezzel szerintem minden anyuka így van, és igazság szerint nem érdekel hogy miért vagy hogyan, a lényeg hogy nem foltos a pelenka és kész.) Hozzá kell tennem ugyan, hogy Zalán sosem kapott tápszert, állítólag a tápszeres eredmény makacsabb, de ebben más anyukák tudnak nyilatkozni.
 
Ami még a mosáshoz tartozik: az elején folyékony Bip-et használtunk (isteni illata van), most Norit babyt (nagyon kevés kell belőle), és mivel akciós volt, vettünk egy halom Dreft Babyt, de azzal még nincs tapasztalat. Magát a mosást a férjem is intézi, végül is nem nagy kunszt: pelenka betesz, egy kupak mosószer, egy löttyintésnyi ecet az öblítő helyére, 60 fok, hatos program, indít. Ha lejárt, kivesz, tereget.
 
A rokonok vegyesen viszonyultak a mosható pelenkákhoz: volt aki felajánlotta, hogy szívesen kidobja ám, mikor látta hogy a használtat elcsomagolom a vendégségben, és aztán elámult, mikor megmutattuk neki, hogy ezt nem kell. Volt, aki furabogárnak tart minket emiatt, egy szomszéd kismama viszont nagyon érdeklődött, mikor elmeséltük, hogy nálunk nincs tele a kuka nyáron bűzölgő használt pelenkával (ami nem is baj, mert nincs messze a kaputól). A nagyszülőknek nagyon tetszett, és tulajdonképpen mindenki csak helyeselni tudott, mikor felhoztam az adu ász érvemet: ezt csak egyszer kell megvenni.
 
Ami a leginkább illetékest illeti, vagyis Zalán kistörpét, még sosem panaszkodott, hogy neki nem olyan pelenkája van, mint a többieknek. Konkrét baleset egyszer fordult elő, nagyjából négy hónapos korában, amit a rosszul rögzített pelenkának tulajdonítottunk - megfelelő időnként cserélve nagyon jó nedvszívók. Popskrémet sem nagyon használunk, azt sem hiányolja:)
 
Összességében nagyon hálás vagyok a barátnőmnek, hogy akkor megjelent nálam azzal a kis sárga csomaggal, és meggyőzött arról, hogy az igenis pelenka, és nálunk nyugatabbra pelenkáznak is vele. Így gyakorlatilag mindig van itthon (és állíthatósága folytán mindig a jó méret van itthon), nem terhelem a környezetem, nem kell mindig másikat venni (és azt a pénzt,valljuk be, másra is el tudjuk költeni...) valamint ahogy így elnézem, milyen állapotban vannak, még éppen kiszolgálják majd....a kistesót is. :)

A Happy Bum a kedvező árú, könnye(bbe)n megfizethető pelenkák közé tartozik, létezik bambusz és polárbelsős változatban is.

 

A Happy Bum egy egyméretes zsebes pelenka 2 különálló betéttel. A betét(ek)et a derékrészen lévő zsebbe kell elhelyezni, a zsebnyílás mindkét oldala gumirozott. A zseb maga elég széles-laza ahhoz, hogy a nagyobb kezű apák is kényelmesen eligazgassák a pelenkában a betétet.

 

P1020869a.jpg

 

A külső oldala mintás plüss textil, a vízhatlanságról PUL bevonat gondoskodik.

P1020876a.jpg

A belső oldala antibakteriális hatású bambuszfrottír, érzékeny bőrű babáknak különösen ajánlott.

A poláros verzióban a belső oldalon szárazontartó polár található, kényelmes viselet.

P1020870a.jpg

 

 A pelenkán annyi lehetőség van a méretállításra, hogy az igazán kicsi csecsemőkre és a nagytermetű totyogókra is jól beállítható.

  P1020873a.jpg

A pelenka magasságát nem 3x3 hanem 4x3 patentsor biztosítja, így a magas babák sem fognak kinőni belőle.

A baba derekán 2x2 egymás mögött elhelyezkedő patent rögzíti a pelenkát, a derékfülek át is lapolhatók, ami az újszülött korosztálynak praktikus.

P1020871a.jpg

 

Combgumírozása elég széles, nyomokat vagy irritációt a használat során nem tapasztaltam.

 

P1020870a.jpg

 A pelenka elég széles fazonú, így az átlagos és a husis-popsis babák töltik ki a legjobban. Az én pálcika lányomnál sem volt gond az illeszkedéssel, de számára ez a pelenka jobban észrevehető a nadrág alatt.

A pelenkához két mikroszálas betét tartozik, aminek patentokkal állítható a hosszúsága. A betét 3 rétegű, és bár önmagában nagyon jól működik a kezdeti időszakban, szerintem minden babánál eljön az az idő, amikor kiegészítő nedvszívó betétre lesz szükség. Két betéttel ez már nem probléma.

P1020895a.jpg

 Használat közben:

P1040041a.jpg

 

P1040042a.jpg

P1040044a.jpg

 

Előnyei:

  • kedvező ár
  • nagy mérethatárok között állítható
  • antibakteriális bambusz vagy szárazontartó polár érintkezik a bababőrrel
  • a betét mérete patentokkal állítható
  • a betétet könnyű a pelenkába igazítani (férfikéznek is)

 

Hátrányai:

  • a bambusz belső oldal elég lassan szárad, egy bambuszbetéttel megegyező a száradási ideje
  • egy mikroszálas betéttel korlátozott a nedvszívása, csecsemőknél még elég lehet, de totyogóknál már valószínűleg kevés, a két betétet együttesen kell használni.
  • 'feneketlen' babákra nem ideális fazon

 

Ha összegyúrhatnám az általam kipróbált összes pelenkát, és csak a legjobb részeket tartanám meg, akkor így nézne ki számunkra az ideális pelus:


- legyen AIO akár az ImseVimse, 'kihajtható szárnyakkal' így nem kell betétet keresgélni mosás után, zsebbe tömködni, igazgatni, gyorsan szárad, kis helyet foglal a szárítón

 



















 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

- legyen egyméretes, a pelenka hossza legyen 3x4 patentsorral állítható mint a Happy Bumnak, így az első naptól a szobatisztaságig minden alkatra jól illeszkedne. Fontos, hogy a derékpánt is átlapolható legyen.





















 

 

 

 

 

 

 

 

 

- a külseje lehet textil vagy plüss, színes vagy mintás akár a Blueberrynek, fő a változatosság :)














 

 

 

 

 

 

 

- a nedvszívó magja legyen bambusz flanel akár a THX-nek, így nem keményedne, sokat szívna, mégis vékony maradna a pelus a babapopsin.



















 

 

 

 

 

 

 

 

- a bababőrrel érintkező rész legyen bambuszpolár akár a bambuszos Papoosenak, így egyszerre szárazontartó és mégis természetes anyag, ráadásul a foltok láthatatlanok rajta.


















 

 

 

 

 

 

 

 

- illeszkedjen olyan jól minden alkatra, akár egy BumGenius
















 

 

 

 

 

 

- legyen dupla derék, és külön combpatentja mint a Charlie Banana-nak, hogy a fülek ne tudjanak kicsúszni, így vékony vagy husis babára is könnyű a megfelelő méretre állítani.




















 

 

 

 

 

 

 

 

 

  - legyen a combgumirozása, mint a Thirsties Duonak, dupla védelem, dupla biztonság.
 











 

 

 

 

Milyen lenne a számotokra ideális pelus? Tervezzétek meg, írjátok meg a Facebookon, és nyerjetek decemberben is!

 

 

Ha az újrapelenkákról van szó, nincs még egy olyan téma, amely akkora port kavarna, mint a pelenkák mosása. Ez az a téma, ahol elegendő egy kérdés, és legalább 100 tutibiztos módszert és egymásnak ellentmondó tanácsot ajánlanak.

 

Hogy miért van ez?

Egyszerűen azért, mert a mosás túl sok tényezőtől függ, amelyek mind befolyásolják a végeredményt.

Ebben a sorozatban végigveszünk néhány ilyen szempontot, és megpróbálunk rájuk megoldást keresni.

 

A mosógép

Nem mindegy, hogy milyen mosógépünk van, hogy mennyi vízzel mos és hogyan centrifugál.

Számtalan szülő kerül nehéz helyzetbe az egyre jobban elterjedő HE (high efficiency) energiatakarékos mosógépekkel, amelyek érzékelik a töltet súlyát és a mosáshoz csak a lehető legminimálisabb vizet adagolják. Ez a pelenkák esetében azért problémás, mert a pelenkák legfőbb feladata a nedvszívás, és a legtöbb pelenka, mikor a mosógépbe kerül, még közel sem érte el kapacitása határait.

Így azt a kevés vizet, amit a mosógép elegendőnek ítélt a mosásra,felszívják a pelenkák, és ilyenkor fordul elő az úgynevezett 'szárazon mosás'.

Ilyenkor a pelenkák nem tudnak tökéletesen átmosódni, és ezt különböző kellemetlen szagokkal hozzák a tudomásunkra.

 

 (Fotó: banana peel diapers)

 

Hogy mit tudunk tenni ilyen esetben?

A megoldás nagyon egyszerű! Még mosás előtt kell a pelenkákat eléggé benedvesíteni, ezt megtehetjük akár úgy is, hogy mosás előtt átöblítjük a pelenkákat, de nem csavarjuk ki őket.

Ha nem szeretnénk fogdosni a használt pelusokat (érthető ;D) akkor egyszerűen csak borítsunk egy vödörnyi vizet a pelenkákra, amikor már a mosógépben vannak. Ez a módszer nagyon jól működik akkor is, ha a pelenkákat mosózsákban gyűjtjük, és egyszerre szeretnénk nedvesíteni őket. Ez a módszer természetesen felültöltős mosógépeknél kivitelezhető könnyen.

Elöltöltős mosógépeknél csak egy kis leleményességre van szükség. Húzzuk ki a mosószer-adagoló fiókot, és ott töltsük fel a gépet. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az egész gépet kell feltöltenünk, a beállított maximum vízszintnél tovább ez nem is sikerülne, de annyi nedvességet tudunk biztosítani a pelenkáknak, amivel a mosás hatékonysága nem romlik.

A pelenkák nedvesítése egy másik szempontból is előnyös megoldás. A nedvesebb pelenkáknak nagyobb a súlya, és a súlyautomatikával ellátott gépek így több mosóvizet fognak adagolni. Így nemcsak hogy a pelenkák nem fognak elszívni a mosóvízből, de még több vízben fognak átmosódni.

 

Ahhoz hogy a pelenkák tökéletesen tisztává mosódjanak, nagyon fontos a szennyeződés fellazítása a mosási program előtt. (Különösen fontos ez, mivel a legtöbb pelenkát 2-3 napig tároljuk, mielőtt mosásba kerül.) Éppen ezért válasszunk olyan mosóprogramot, amelyben van előmosás is.

Indíthatunk egy öblítési programot is, ha előmosás funkció nem választható, ebben az esetben ne engedjük, hogy a mosógép centrifugázzon.

 

 

 

Bemutatjuk júliusi nyereményjátékunk másik versenyzőjét is!


 

 

Ha fontos a nagy nedvszívás, és a természetes anyag akkor a Little Comfort pelenkabelsőiben nem fogsz csalódni. Azt, hogy számodra a Bamboo vagy a Bambee pelenka belső-e az igazi, segítünk eldönteni. Hamarosan következik Bambee bemutató posztunk, és egy összehasonlító poszt is!

 

 

 

A Little Comfort egy írországi családi vállalkozás, akik kiváló minőségű bambusz pelenkabelsőket készítenek.

 

A LC Bamboo az éjszakai pelenkák királya (LC Bambee) mellett a 'kistestvér', egy könnyű, rugalmas bambuszfrottír anyagból készült egyméretes nadrágpelenka belső, amely ideális nappali használatra, de akár éjszakára is, ha babánk nem az a sokat pisilő fajta.

 

A 290g/m2 sűrűségű bambuszfrottír anyag szálösszetétele 80% bambusz és 20% pamut, nagyon puha és rugalmas, még számos mosás után is.  Könnyű anyaga még nagy melegben is szellős viseletté teszi. Vékonyabb anyagának köszönhetően gyorsabban szárad.


 

Két bepatentolható betét tartozik hozzá, a betétek hátoldala szintén bambuszfrottír, a bőrrel érintkező oldala viszont puha szárazontartó polár.


 

A betétek a hasi oldalon 2-2 patenttal rögzíthetőek, és az egyik vagy mindkét betét visszahajtásával a nedvszívás a megfelelő helyen tovább növelhető.

 

Ha babád bőre érzékeny és szeretnéd hogy mindenhol antibakteriális bambusz érintse, akkor neked találtuk ki ezt a rögzítési módot:

 

A nadrágpelenka belső egyméretes, vagyis akár a  teljes pelenkáskort ki tudja szolgálni.

Méretállítás: a pelenka elejét kell lepatentolni, ez egyszeri visszahajtást jelent, nem lesz túl vastag az anyag a baba hasán. Ilyenkor még betétre általában nincs szükség, elegendő maga a nadrágpelenka.


 

Ahogy nő a baba, a belsőt lehet teljes méretén használni, ilyenkor szükség szerint akár egy, akár két betéttel kiegészíthető. 

 

Derékon 2x2 patent rögzíti a pelust, a derékpántok át is lapolhatóak az igazán pici babáknak.

 

Jó hír azoknak, akiknek nagy termetű babájuk van, hogy ehhez a pelenkához kapható derékbővítő is, így nem kell aggódni, hogy túl szorossá válna a pelus a pocakon.

Ehhez a pelenkához külön nedvességzáró külső szükséges, de kialakításának és formájának köszönhetően a legtöbb egyméretes pelenkakülsővel is kompatibilis. (Thirsties, BumGenus, Blueberry, Rumparooz, etc.)

 

Egy kedvező árú pelenkabelső, ami akár 5 darabos csomagban is kapható már 12.000Ft alatt, de  most akár meg is nyerheted, csak játssz velünk júliusi nyereményjátékunkban! Részletek itt!

 

Az MKbaby júliusi nyereményjátékának egyik versenyzőjét, a Wonderoos V2  pelenkát szeretnénk most bemutatni nektek!

 

 Egy kiemelkedő nedvszívású zsebes pelenka, ami ráadásul egyméretes, így a teljes pelenkáskort ki tudja szolgálni. Egy megbízható választás a tapasztalatlan, a mosható pelenkák használatával még csak kacérkodók számára is.

 

A Wonderoos pelenkákat az angliai Hip Hip Baby! gyártja, kiváló minőségben.

 

A pelenka három részből áll, egy zsebes pelenkakülsőből, egy prefold típusú bambusz és egy mikroszálas turbóbetétből.

A zsebes rész kívül plüss - nedvességzáró PUL bevonattal, de létezik poliészter textil külsővel is.

Belül poliészter polár található, ez érintkezik a bababőrrel, és szárazon tartja azt, mivel önmaga nem szív fel nedvességet, csak átvezeti. A polár anyag hófehér, kicsit bolyhos és nagyon puha. Remekül ellenáll a foltoknak.

A comboknál speciális gumirozás véd a szivárgásoktól, nem túl feszes, de nem is túl laza, a tapasztalat szerint vékonyabb és husisabb babákra is jól illeszkedik.

 

A zsebes rész méretállítása patentokkal történik és patentokkal rögzíthető a derékon is.Függőleges irányban 3 állásba lehet állítani a pelenkát, a derékon pedig 2 x 2 patent rögzíti.

Pozitívum, hogy a patentok egymástól nagy szélességben helyezkednek el, így teljes szélességében rögzítik a pelenkát a hason, nem tud a pelus alsó része kicsúszni, ez sokat mozgó babáknál nagy előny.  A derékpatentok át is lapolhatók, így már egész pici babára és kis derékbőségre is beállíthatóak.

 

A patentok a hátoldalon extra megerősítéssel rendelkeznek.

 

 

Gyakran felhozzák indokként az egyméretes pelenkák ellen, hogy a kezdetekben túl nagyok a babán. Ennek az oka, hogy bár a zsebes részt kicsire tudjuk állítani, ugyanakkora betétet kell benne elrejteni, mint nagyobb méreten. Ennél a pelenkánál ez kiküszöbölhető azzal, hogy ilyenkor csak a rövidebb (turbó)betétet kell a zsebbe helyezni, és így kicsi és formás marad a babapopsi. Összességében tehát ez a pelenka valóban ajánlható már újszülött kortól is! (De ha valaki mégis ragaszkodna a méretes pelenkákhoz, azoknak jó hír hogy a gyártó méretesként, 5 különböző méretben is gyártja, Real Easy néven.)

 

Aturbóbetét anyaga 3 réteg mikroszál, így mosás után gyorsan szárad. A piskóta formájú betéten egy patent található, amellyel a pelenka másik betétjéhez rögzíthető. Egyedi módon a nagyobb bambuszbetéten 2 állásban rögzíthető, egy rózsaszín és egy kék patent segítségével. Amint azt gondolom ki lehet találni, a rózsaszín állásban az extra nedvszívást középen biztosítja, ami kislányoknak ideális, míg kék állásban a nedvszívó rész előrébb kerül, kiváló kisfiúknak.

 A turbóbetétre alapesetben nincs szükség, mert a bambuszbetét hihetetlen mennyiségű folyadékot tud felszívni önmagában is, de nagyon sokat pisilő babáknál, vagy ha éjszakára is ezt a pelust szeretnénk használni, akkor javasolt a turbóbetét alkalmazása.

A pelenka másik betétje egy prefold típusú bambuszfrottír betét. 2 réteg puha, apró hurkú bambuszfrottírból van varrva, mérete 36 x 39 cm. A betéten 6 db patent található, 2 a már korábban említett turbóbetét rögzítését biztosítja, 2 x 2 patent pedig az összehajtott betétet rögzíti, így könnyen a zsebbe csúsztatható, nem fog szétjönni, elmozdulni. Háromba hajtva a betét mérete 13 x 36 cm. A betét prefold típusú kialakításának az az előnye, hogy míg a bambusz 60%-kal nagyobb nedvességet tud megkötni, mint a pamut, ugyanakkor emiatt a tulajdonsága miatt lassabban is szárad. Prefoldként, széthajtva a száradásnál a felület megnövekszik, ugyanakkor a vastagság lecsökken, így jelentősen lerövidül a száradási idő, körülbelül egy mikroszálas betét száradási idejével egyezik meg. Ez a betét önmagában is akkora nedvszívású, hogy több órán keresztül is megbízhatóan teljesít. A betét még háromba hajtva is vékony, így a nagy nedvszívás formás külalakkal párosul.

A pelenka kapható darabonként, 3 darabos próbacsomagban, vagy 15 darabos készletben is. A csomagokhoz pelenkázási kiegészítők járnak ajándékba. Hasonló, minőségi zsebes pelenkákkal összehasonlítva az ára kifejezetten kedvező, a 15 darabos készlet is 65.000Ft alatt marad.

Összefoglalva ennek a márkának sikerült ötvözni a nagy nedvszívást a gyors száradással, a baráti árakat a minőséggel. Érdemes kipróbálni, nem fogtok csalódni!

És most akár meg is nyerhetitek ez a nagyszerű pelenkát, vegyetek részt júliusi nyereményjátékunkon!

 

Sok mosható pelenka van, ami kiválóan teszi a dolgát nap mint nap, de nem igazán kötődünk hozzájuk. A készletünk szorgalmas hangyái, amelyek minden fakszni nélkül teszik a dolgukat, egyszerűen, mert egyszerűek.

De mindenki fiókjában, szekrényében, dobozában, vagy csak álmaiban és vágyaiban van egy két olyan pelenkagyönyörűség, amihez különleges vágyódás, ragaszkodás, érzelem köti.

Ha pelenkázásról van szó, számtalanszor hallottuk már azt a kifejezést, hogy felfordul a gyomra, na de hogy kicsordul a nyála?

Ha eldobható pelenkákról van szó, valószínűleg soha. De az újrapelenkák között bizony van jó pár, ami megdobogtatja a szívünket és láttán szaporábban kezdjük a levegőt venni, sőt már titokban azon morfondírozunk hogyan tudnánk a jövő havi költségvetésből az árát kiszorítani.

Nekem is van néhány ilyen álompelenkám, szóljon ez a sorozat róluk!

Rögtön a legújabb kedvencemmel kezdeném, ami a Blueberry Bambusz :)

Ez az egyméretes zsebes pelenka akár éppen olyan is lehetne, mint bármelyik másik zsebes pelenka.

Patentos állítási lehetőség fent és lent, a magasságot 3 x 3 patenttal lehet állítani (kedvelem azokat a pelenkákat, ahol középen is van patent, így nem tud az anyag 'kinyílni' és szebben fekszik) a bőséget pedig 2 sor patenttal állíthatjuk.

 

 

 

 

Két mikroszálas betét tartozik hozzá egy kisebb méretű és egy nagyobb félbehajtható, ami két állásba patentolható. Ezzel kiküszöbölhető az egyméretes pelenkák nagy problémája hogy kis méretre állítva nehéz elrejteni a túl nagy betétet, ami nagyon bumfordivá teszi a legtöbb pelust.

 

Ennél a pelenkánál kis méretre állítva használhatjuk a kis betétet vagy a nagyot akár háromba hajtva, éjszakára viszont a kisbetét épp befér a nagy patentjai közé, így egyként, könnyen megtömhető a zseb, ráadásul nagy nedvszívást érhetünk el vele.

 

 

 

Mondhatnánk eddig még semmi különös!

 

Ami igazán különlegessé teszi ezt a pelenkát az a külső és a belső anyaga.

 

Kívül csodásan puha plüss, belül viszont a legfinomabb bambuszvelúr. Hihetetlen egy ilyen pelenkát megfogni, a legpuhább plüssjátékoknak vagy kölyökállatoknak ilyen selymes tapintású a bundája!

 A bébiplüss belső bambuszból készült, így nem csak hihetetlenül finom tapintású, de természetesen antibakteriális hatású is, ideális érzékeny bőrű babáknak.

A varrása nagyon szép, precíz munka.Belül a patentok extra megerősítést kaptak.

 

Erős combgumírozása véd a szivárgástól.

Bár egyméretes pelenka, újszülötteknek valószínűleg akkor is túl nagy lenne. De 2-3 hónapos kortól kezdenek az egyméretes pelenkák igazán passzolni, és onnantól szerintem ez lehet minden pelenkázó szülő gyönyörűsége, egy igazi kimenős, villantós, essen-le-az-állad pelenka!

süti beállítások módosítása