Enikő és Bálint története :)

Nos sziasztok, a mi történetünk úgy kezdődik, hogy nem akartam mosható pelenkát.....De kezdem az elején bár nem minden emlék tiszta, de kb emígyen történt:)

Léna barátnőm egy dolgos munkanapunkon mesélte el,mivelhogy nemsokára mi is babázunk, hogy Réka barátnőnk ( persze akkor én még Rékát nem ismertem) akinek akkoriban született a kislánya, ilyen meg olyan szipi-szupi mosható pelenkát ismer..... erre heves tiltakozásban törtem ki.

Én: na meg persze majd én pelenkát mosogatok, mikor lesz arra nekem időm gyerek mellett. Minek az csak nyűűűg!? Jaj én nem akarok. Az kakis pisis, az eldobhatót csak úgy kihajítod aztán kész.Én biztos nem fogok ilyen körülményes dologgal foglalkozni...........bla bla...(
ezután kaptam a felvilágosítást:mennyit használok majd el és mennyi idő alatt sem bomlik le)

Léna persze kiállt az igazáért és mint mindig nem hagyta annyiban a dolgot:) Aztán behozta a munkahelyre megmutatni, hogy higgyem már el nem a régi tetra pelenkás dologról van szó, amit az asszonyok ( még anyukám is)" vájlingban" főztek régen. Ez így ment egy darabig, mire felocsúdtam Rékáéknál ültem és néztem a sok szebbnél szebb, gyönyörűbbnél is gyönyörűbb pelusokat. Ő adta az infót én meg győztem befogadni, zsebes nem zsebes, külsők belsők. Nem is tudtam követni.
Ezért megegyeztünk, hogy haza megyek megbeszélem a férjemmel és majd jelzek. Drága uram úgy vélte ezt a döntést igazából nekem kell meghoznom, így döntöttem( hozzáteszem anyagi helyzetünket tekintettem elsődlegesnek). Elmentem Rékához, hogy navigáljon át engem a pelusok tengerén, és innen-onnan megrendeltünk (még Angliából is) egy kedvező kezdő csomagot, amit majd idővel lehet korrigálni.

Jelentem a végeredmény nyilvánvaló azoknak szerintem akik mosható pelusoznak... Imádom, imádom és imádom!

Az is tetszik benne, hogy ha esetleg idővel arra a következtetésre jutunk, hogy nem tudunk még egy gyerek nélkül élni, akkor ő neki is jó lesz. Szerencsére vidám színekben pompázik a pelus állományunk.( kék, zöld, fehér,nyuszis,tigrises, fa mintás, csíkos,drapp) A mosás szárítás nagyon egyszerűen kivitelezhető egy egyszerű csipeszes körszárítóval, amit a lakás illetve ház bármely pontján elhelyezhetünk. Én momentán az udvaron szárítom, így nem csak természetesen lesz fertőtlenítve az UV által, hanem friss illatú is. A férjem is hamar megtanulta kezelni, bár ő még mindig a zsebeseket részesíti előnyben amit előre összeállítva hamarabb rá tud helyezni virgonc fiúnkra. Remélem egyre jobban elterjed a híre ennek a pelenkázási lehetőségnek, mert valahol nekünk kell tenni a környezetünk tisztaságáért és hogy ne kelljen unokáinknak térdig járni majd az eldobható pelenkatengerben. Én szeretném, ha a nővérem is belátná, hogy nem arról van szó, hogy van pénzem eldobahtóra és nem mosogatok pelust.... mert ez igenis fontos. Ugyanis felajánlottam neki, hogy tovább adjuk nekik ha lesz babájuk és majd visszaadja, ha nekünk ismét szükségünk lesz rá, de elhárította a témát egy határozott nemmel. Megjegyzem most már sejtem milyen érzés lehetett Léna barátnőmnek, amikor én tettem ugyanezt vele. :( utólag is bocsi! :) De azt hiszem én sem hagyom annyiban és majd megpróbálom a párját meggyőzni az igazamról, hogy így rengeteg pénzt spórolhat meg, amit másra el lehet költeni. Nem igaz?  Hát azt hiszem ennyire futotta.

Köszönöm, hogy meghallgattátok ( elolvastátok) ! És köszönöm nektek csajok!!!

IMG040.jpg

Annak idején első gyermekünket nagyon fiatalon vállaltuk -legalábbis a családjaink szerint.
Sok mindennel meg kellett küzdenünk, és akkoriban olyanról hogy mosható pelenka csak annyit tudtam, amit anyám mesélt -és az nem volt valami hizelgő. Pláne mikor beállitott egy tetra pelenkával amin egyik kolleganője megmutatta neki, hogyan kell hajtogatni pelenkázáshoz, de már mire hozzám érkezett vele el is felejtette, csak körülbelülre tudta utanozni és persze azt sem tudta, mi fán terem a vizzáró külső ami még kellene a tetra fölé pelenkázáskor... Igy hát akkor ki is merült a téma ennyiben. 

Pelenkáztunk eldobhatóval és gyorsan jött második alanyunk mivel kis korkülönbséget terveztünk. Nem sokkal a tesó megszületése után fordult meg kissé a világ, mivel rátaláltunk egy fórumra ahol többek között a mosható pelenkázásról is szó volt.

És találkoztam más anyukákkal akik használták is a mosható pelusokat, igy engem is érdekelni kezdett. Először alaposan körbejártam a témát: neten utánaolvastam, anyukákat faggattam és még egy rövid, de velős előadást is meghallgattam a témáról. Nagyon érdekelt, bár férjem sosem rajongott a gondolatért hogy majd neki is moshatóval kell pelenkáznia...

De nem volt megállás, lehetőségem volt kölcsönözni pár mosható pelenkát amik nagyon tetszettek és rövidesen be is szereztük első pár sajátunkat kislányainknak. Ekkoriban ugyanis még mind a két gyermekünket pelenkáztuk és amúgy is nehezen birtuk a magas pelenka-költséget (igen, ez is nagy szerepet játszott).
100_0589.jpg
A két gyerekhez viszonylag nagy mennyiségű mosható pelenka kellett, igy folyamatosan, kis lépésekben épitettük fel készletünket. Próbálgattuk a pelusokat, ami nem jött be, eladtuk és igy a végén elég jó készletünk lett -bár akkor már csak egy gyereket pelenkáztunk, mert a nagyobbik lányunk a moshatózás elkezdése után nem sokkal szobatiszta lett - könnyen és gyorsan.
100_2433.jpg
Nem feltétlenül állitom, hogy csak a moshatózásnak volt ebben szerepe és eldobhatókkal másként lett volna, már csak azért sem, mert a kisebbik lányka annyira megszerette a szép és szines mosható pelenkákat, hogy nagyon ragaszkodott hozzájuk még három éves korán is túl! Nála pont hogy eldobhatóra kellett visszatérnünk hogy sikerrel járjunk.)
Nekünk, ill neki leginkább egy zsebes fajta jött be, azt nagyon szerettük :) Moshatózás mellett hordoztuk is és a bugyos a popója miatt könnyebb volt a kendőt megkötni, ebben is sokat segitett a mosható pelus. Nagyon jól festettek a pelusok a fregolin is mikor száradtak -szép szinesek voltak valóban.
febr8 040.jpg

Eleinte egy betét kellett, majd áttértünk kettőre - így is kicsi maradt a csomag, de kellően hosszú ideig bírta a nedvszívást.
Éjszakai pelenkázással, ill. az éjszakai pelussal volt csak gondunk, de arra is megtaláltuk a megfelelőt -ez nagyobb csomagot adott, de kibirta reggelig.

Megkedveltem az eleinte mumusnak tartott gyapjúkülsőket is -sőt! OIyannyira megszerettem, hogy utána csak olyat akartam használni -szerencsére kislányom is szerette ezeket is (ezeket persze nem a zsebesekkel használtuk, bár volt, hogy kisnadrág helyett adtam a zsebes fölé lánykámra, mert ő is annyira szerette a szép szines és nagyon puha gyapjúnacikat).

A rokonok nem örültek választásunknak, de ha valamelyik nagyi vigyázott a gyerekekre, azért bevállalta a moshatós pelenkába való pelusozást is, csak előre meg kellett mutatni, hogyan is kell a gyerekre adni a pelenkát, melyik az eleje (de ezzel kapcsolatosan az eldobhatókkal is gondjaik voltak elsőre, igy nem a mosható pelenka okozta a használati nehézségeket)
Otthonról elmenetelkor sem volt vészes a nagyobb csomag -hiszen helyre azért nagyobbat foglaltak mintha eldobhatót vittem volna- de a két gyerek mellett úgyis mindig akkora pakk holmit kellett vinnem, hogy az a pár pelus már nem számitott... Ha meg mégis, még mindig vihettem eldobhatót magunkkal (a maradékból, ill ilyet akkor használtunk mikor a gyerek virusos hasmenéses lett).

Elraktuk persze a leendő kistesónak is és sajnáltam kicsit, hogy nem fedeztük fel a moshatózást már akkor mikor elsőszülöttünk megszületett. 

Ja és persze amikor még két gyereket pelenkáztam moshatóval sem volt gond, sőt, mivel akkor már több éve pelenkáztam (2 éves múlt nem sokkal a nagy mikor tesója megszületett) már nagyon untam, bevallom. Az a monotón, mindennapos, 3-4 óránkénti szertartás nem tetszett, viszont mikor lett többféle mosható pelenkánk -egyiket patentoltam, másikat hajtogathattam, harmadik tépőzáras volt és mind érdekes és sokféle, sokszinű és válogathattam -hát az nagyon tetszett. Igy nem csak a napszak vagy a gyerek várható üritése játszott szerepet a választásban de a kedvem is: virágos vagy egyszinű pelus legyen? Hajtogassak vagy csak dobjam fel és tépőzárazzak? Izgi volt és már nem untam a pelenkázást -akkor sem amikor sztereóban kellett tennem napi sokszor. 
page.jpg


Mosható pelus kálváriánk happy end-del

2 év próbálkozás után megfogant első gyermekünk 2010 nyarán. Fontos feladatot láttam el a munkahelyemen: étellel láttam el az éhes embereket, azaz ebédfutár voltam. Emelgetés, cipelgetés, lépcsőzés nem tett jót a pocakomnak, sőt lassan már a volán mögé is nehezen fértem be és kicsit még örültem is, mikor a drága dokim azt mondta, hagyjam abba a melót.

Végre jöhet a láblógatás, vagyis felpolcolás, és az önfeledt pocaksimogatás. Olvasgathatom a baba-mama oldalakat a neten, szörnyülködhetek és pityereghetek szüléstörténeteken.
No és van időm elmenni a védőnők által szervezett szülésfelkészítő tanfolyamra. Az első alkalommal a babakelengye volt a téma, aminek első és nagyon fontos pontja a pelenka. Gondolom magamban, oké, ezt ismerem, kinyitom, aláteszem, ragasztócsík, baba belealkot és én kidobom. Ez még nekem is menni fog. Erre megjelenik egy cserfes szimpi anyuka pár színes mosható pelussal. Körbeadogatja közöttünk, mi meg ámulunk, simogatjuk, ki-be patentoljuk a cukibbnál-cukibb ökopelusokat. Közben azért figyeljük a „kiselőadást” a környezettudatosságról, és fel is figyelek a számokra: eldobható pelusra 3 év alatt kifizetek 270 ezer forintot, míg egy mosható pelus csomagnál (kb 18 db), plusz a vízdíj, energia, stb. elmegy 3 év alatt 80 ezer forint. Meg kell mondjam, nem mindegy. Főleg a mai világban.

Otthon lelkesedéssel mesélem, hogy húú de sokba kerül a gyermek „fenntartása”, de megvan a megoldás: ökopelus. Levezettem otthon is a számokat és megegyeztünk, hogy beruházunk rá. Át is böngésztem az ajánlott oldalakat a neten és találtam is egy jutányos csomagajánlatot és ahogy drága Anyukám mondta: „Ez most akciós, meg kell venni”. Beregisztrálok, rendelek és izgatottan várom a futárt. Mikor megérkezett a várva várt csomag, szépen kinyitottam a pelusokat, megsimogattam őket és elgondoltam milyen jól fog ez majd mutatni az én pici fiam fokhagyma popóján és büszke voltam magamra, végre tehetek valamit a környezetemért, ugyanis az eldobható pelenka az egyik leglassabban lebomló hulladék.

20110408 008.jpg 2011 március végén megszületett kisfiúnk Rola. Az elején még Liberot használtunk, mert tudtam, kicsit bele kell híznia az ökopelusba. Türelmesen vártam, mikor lesz már a cuki combja elég vastag ahhoz, hogy rá tudjam adni a szerkezetet. Szép tavaszi délutánon Apa elvitte egy nagy sétára a környéken és mikor hazaértek, látom, az átázást a ruháján. Gondoltam, csak az éjszakai felgyülemlett nagyobb adag pisi okozhatta, és feltettem a következőt. De mikor a sokadik ázott át, rájöttem, itt valami nagyon nem stimmel. Konzultáltam a barátnőmmel, mert azóta már a barátnőmnek mondhatom a cserfes idegent, aki mesélte, hogy ezt a féle márkát már nem nagyon ajánlják, mert sok reklamációt kaptak. Ez is csak én lehetek, aki a silányabb verziót választja hirtelen felindulásból, ahelyett, hogy jól körbejárta volna a témát. Mert azóta jobban fel lettem világosítva, hogy minden kisbaba más, különbség van lány és fiú babák között, és pelus és pelus között. Van zsebes, kapható külön csak betét, stb.

20110408 022.jpgTöbb hónapon keresztül használtunk eldobható pelenkát és ugyan több jó példát láttam a mosható pelust használók között, de eléggé elszomorított, hogy nekünk ez nem jött be, és nem törekedtem arra, hogy valami számunkra ( drága kisfiam pisimennyiségére gondolok itt ) is megfelelő megoldást találjunk.



Kellemes délelőttöket töltöttem a csajszinál és miközben jót babáztunk, mindig azt láttam, hogy száradnak a szebbnél szebb, mintás és egyszínű pelusok a lakásban és míg teázunk, ő összehajtogatja és bekészíti a zsebekbe a betéteket, hogy mikor pelenkázásra kerül a sor, csak elővegye a fiókból és hopp, már a kislánya fenekén a következő cuki darab.

 Volt egy-két negatív meglátásom a mosható pelussal kapcsolatban, például, hogy a pisi milyen büdös. De jobban belegondolva persze, hogy büdös, hisz ammónia van benne és az eldobhatóba mennyi kémiai anyag lehet, hogy ezeket az illatokat elfedje és a gyermekem popója abban abálódik pár órán keresztül.

  Összedugtuk a fejünket és végiggondoltuk a lehetőségeket. Mivel még megvoltak a korábban vásárolt, de addig semmire nem használt pelenkáim, gondoltuk még használhatóak valamire. Találtunk egy extra nedvszívású betétet, ami méretes vastagságú, mégis elég teret ad kisfiam szűnni nem akaró mozgásigényének és összetettük a kettőt. Így most használjuk a régi pelust külsőnek és én csak belehajtogatom a betétet. Így a költségeink is csökkentek, mert nem kell annyi pelust venni, csak betétet, de ha akarok valami aranyos külsőt venni, például baglyosat, vagy Apa kedvéért focilabdásat, a lehetőség még akkor is adott lesz. Ugyan éjszakára továbbra is az eldobhatót használjuk, mert arra még azt tartom praktikusnak, de napközben már csak a moshatót teszem fel neki.


20110408 023.jpg

 

 No és amit talán a legjobban imádok, hogy ha usziba megyünk, csak felteszek egy külsőt és már csobbanhatunk is, mert ugyanúgy benntartja a nagydolgokat és átereszti, amit át kell. Nincs utána „Hol egy kuka?„ meg hasonlók. Kimosom használat után és a következő alkalommal visszateszem!
Ugyan a világot védem, de magam helyzetén annyit nehezítettem így, hogy rám marad minden alkalommal a tisztázás, mert ez a drága férjecskémnek már túl bonyolult, de addig fogom nyúzni (ezzel is :), hogy ez nem atomfizika, csak ökopelus :).

 

 

Neked is van kedved megosztani a történeteteket? Küldd el nekünk az ujrapelenka@yahoo.com e-mail címre!

 

 


Új sorozatot indítunk, amelyben hétköznapi anyák mesélnek arról milyen mosható pelenkákkal az élet. Ha neked is van kedved megosztani a tapasztalataidat másokkal, írj nekünk az ujrapelenka@yahoo.com címre.

 

Léna és Zalán

 

A nevem Heléna Tímea, gyógynövénybolti eladó, természetgyógyász, feleség és gyakorló anyuka vagyok, valamint határozott környezetvédő, pénztárcavédő és némiképp lusta.
 
Így röviden ezek vezettek ahhoz, hogy nekünk all-in-one mosható pelenkánk legyen:)
 
Részletesebben úgy szól a történet, hogy nagyjából két évvel ezelőtt a barátnőm megjelent nálam egy kis sárga textilcsomaggal, és lelkesen újságolta (ő mindig nagyon lelkes tud lenni, ami aztán rám is átragad) hogy ni: pelenka. Az én nagy lelkesedésemet általában praktikus vizsgálódás előzi meg, lévén tipikus Szűz-jegyű vagyok, és kevés olyan dolog hoz lázba, ami nem hasznos.
 
A dolog hosszú távon és több oldalról is hasznosnak bizonyult, ezért kiérdemli a tiszteletemet így, két év (benne egy év tartós használat) után is.
 
Mi nem adtunk kicsire, egyből egy húsz részes szettet rendeltünk, amit a húgom hozott Londonból - bár amikor megérkezett a csomag, egyet megnéztem, hogy biztosan jót küldött-e, aztán napokig nem mertem kicsomagolni a többit, mert némileg eluralkodott rajtam a pánik, hogy te jó ég, mibe vágtam bele. Zalán még a hasamban volt, tehát nem volt aktuális a kicsomagolás - miután megtörtént, azért átmostam párszor a jó nedvszívásért, és elraktároztam későbbre.
 
Valahol örültem persze, mert a bennem lakó környezettudatos vásárló rém büszke volt, hogy eldobható pelenkák tonnáitól tehermentesítem a hulladéklerakókat, valahol viszont tartottam a dologtól, mert csecsemő híján maga a pelenkázás is egy félelmetes, megfoghatatlan dolognak tűnt. Viszont nem volt visszalépés, mert a húsz pelenka ott figyelt a sarokban (akkor még nem tudtam, hogy ezt tovább lehet adni, akár használtan is) és a folyton rám törő bizonytalanságot ismerve ez volt a tökéletes megoldás: megvan, tehát használni kell. 
 
Zalán születése után nagyjából másfél hónapig újszülöttre való Liberót használtunk. Egyrészt próbáltam beilleszkedni az új életünkbe, szokni az anyaszerepet, szokni azt, hogy ha valami végre sikerül, az másnaptól már biztosan nincs érvényben :) másrészt küzdöttem a mosható pelenkákkal kapcsolatos ellenérzéseimmel.
 
Először is: azt mosni kell. Az eldobhatót el kell dobni, onnantól kicsit se kell vele foglalkozni, sőt, nekünk vegyestüzelésű kazánunk van, tehát az eldobható pelus fűtőértékkel bír.
 
A bennem lakó környezettudatos vásárló (és az a másik énem, aki nem szeret pénzt kidobálni az ablakon) viszont elkezdte böködni a vállamat, ami egy idő után zavarni kezdett, és megbeszéltem a férjemmel, hogy mostantól használni fogjuk azt a csomó sárga izét.
 
Itt megint sokat segített a barátnőm bátorítása, tanácsai a mosással és a tárolással kapcsolatban.
 
 
Használtuk, gyűjtöttük a fedeles tárolóban, amikor összegyűlt egy gépre való, betettük hatvan fokon az addig összegyűlt babaruha-szennyessel, kiteregettük a radiátorra, megszáradt, lehetett összepatentolni.
 
Én meg ránéztem a férjemre és megkérdeztem: ennyi?
 
A férjem racionális darab, többek között ezt imádom benne, egyszerűen vissza is kérdezett, hogy mi bonyolultabbat vártam egy darab mosható textiltől.
 
Elgondolkodtam ezen, és hirtelen tényleg minden egyszerűnek tűnt:)
 
Azóta több előnyét is tapasztaltam... mivel nem csak lusta vagyok egy kicsit (jó kis önreklám, legyen) hanem szétszórt is, de nagyon, és az a fajta kisgyerekes anyuka, aki a gyerek növekedése folytán nemcsak hogy nem szedi össze magát, hanem egyre jobban szétszórttá válik :)) nagyon-nagyon jónak tartom, hogy a pelenka nálunk "terem" a szekrényben. Tuti én lennék az, aki vasárnap délután fedezi fel, hogy elfogyott a Liberó, és mivel falun lakunk, itt nincs nyitva semmi, kocsink nincs, távolsági busszal pedig vasárnap délután pelenkát vadászni.... maradna a kölcsönkérés az ismerős kisgyerekesektől, ami először még rendben van, de ötödször már ciki.
 
Gyakorlatilag hetente kétszer mosunk, egyszer szerdán, egyszer szombaton (ez ritkán tolódik) vagyis hetente kétszer van pelenkával díszítve a radiátor, egy délután erejéig. Ez még teljesen belefér a lakáskinézeti protokollba, vagyis ennél nagyobb gondunk is van, ami a rendetlenség magját szokta adni (ti.: én.) A radiátoron nagyon gyorsan száradnak a belsők, a külsők pedig már szinte akkor szárazak, amikor kiveszem őket a mosógépből (csak kicsit ki kell fordítani őket).
 
 
Folttal eleddig kétszer találkoztam mosás után, el is csodálkoztam, de utána hiába kerestem mert nem lett meg egyik sem, ez nyári időszakban történt, és valahogy a napon szárításkor eltűntek. (Nem igazán tudok olyan problémákkal foglalkozni, amik nincsenek, ezzel szerintem minden anyuka így van, és igazság szerint nem érdekel hogy miért vagy hogyan, a lényeg hogy nem foltos a pelenka és kész.) Hozzá kell tennem ugyan, hogy Zalán sosem kapott tápszert, állítólag a tápszeres eredmény makacsabb, de ebben más anyukák tudnak nyilatkozni.
 
Ami még a mosáshoz tartozik: az elején folyékony Bip-et használtunk (isteni illata van), most Norit babyt (nagyon kevés kell belőle), és mivel akciós volt, vettünk egy halom Dreft Babyt, de azzal még nincs tapasztalat. Magát a mosást a férjem is intézi, végül is nem nagy kunszt: pelenka betesz, egy kupak mosószer, egy löttyintésnyi ecet az öblítő helyére, 60 fok, hatos program, indít. Ha lejárt, kivesz, tereget.
 
A rokonok vegyesen viszonyultak a mosható pelenkákhoz: volt aki felajánlotta, hogy szívesen kidobja ám, mikor látta hogy a használtat elcsomagolom a vendégségben, és aztán elámult, mikor megmutattuk neki, hogy ezt nem kell. Volt, aki furabogárnak tart minket emiatt, egy szomszéd kismama viszont nagyon érdeklődött, mikor elmeséltük, hogy nálunk nincs tele a kuka nyáron bűzölgő használt pelenkával (ami nem is baj, mert nincs messze a kaputól). A nagyszülőknek nagyon tetszett, és tulajdonképpen mindenki csak helyeselni tudott, mikor felhoztam az adu ász érvemet: ezt csak egyszer kell megvenni.
 
Ami a leginkább illetékest illeti, vagyis Zalán kistörpét, még sosem panaszkodott, hogy neki nem olyan pelenkája van, mint a többieknek. Konkrét baleset egyszer fordult elő, nagyjából négy hónapos korában, amit a rosszul rögzített pelenkának tulajdonítottunk - megfelelő időnként cserélve nagyon jó nedvszívók. Popskrémet sem nagyon használunk, azt sem hiányolja:)
 
Összességében nagyon hálás vagyok a barátnőmnek, hogy akkor megjelent nálam azzal a kis sárga csomaggal, és meggyőzött arról, hogy az igenis pelenka, és nálunk nyugatabbra pelenkáznak is vele. Így gyakorlatilag mindig van itthon (és állíthatósága folytán mindig a jó méret van itthon), nem terhelem a környezetem, nem kell mindig másikat venni (és azt a pénzt,valljuk be, másra is el tudjuk költeni...) valamint ahogy így elnézem, milyen állapotban vannak, még éppen kiszolgálják majd....a kistesót is. :)

Az alábbiaknak egy, a Daily Finance pénzügyi oldalon októberben megjelent írás adja az alapját.

 

Valami bűzlik: avagy mekkora árat fizetünk a drága pelenkákért

 

Az Egyesült Államok eldobható pelenkát gyártó két nagyhatalma, a Kimberly-Clark és a Procter & Gamble tovább emeli árait mind a pelenkák, mind a popsitörlők tekintetében, így a szülőknek egyre nehezebb fedezni a babák pelenkázási költségeit.

A The Wall Street Journal egy cikke szerint ez arra készteti a szülőket, hogy kevesebb pelenkát vásároljanak, a meglévőket pedig ritkábban cseréljék. Az újság arról számolt be, hogy 2010 augusztusától folyamatosan csökkennek az eldobható pelenka-eladások, mind az eladott csomagok, mind összérték tekintetében. A felmérések szerint a szülők a prémium márkás pelenkáktól, mint a Huggies and Pampers, az alacsonyabb árkategóriás pelenkák felé fordulnak.

Gondolhatnánk, biztosan van erre más magyarázat is - az emberek kevesebb gyereket vállalnak, a továbbfejlesztett pelenkák biztonságosabbak a bababőr számára akár több órán keresztül használva is - de az újság egy újabb érdekes tényre hívja fel a figyelmet - ezzel egyidőben a pelenkakrémek eladása 8% növekedést mutat!

Erre a jelenségre egy logikus magyarázat adódik. Az emberek továbbra is gyártják a kisbabákat. A kisbabák pedig továbbra is gyártják a tölteléket a pelenkákba. De pénzügyi megfontolásokból a babák alá ritkábban kerül tiszta pelenka.

Egy csecsemőt ellátni eldobható pelenkával a pelenkáskor végéig nagy anyagi megterhelést jelent minden szülőnek.  szerint egy csecsemő egy évi pelenkázása napi 6 pelenkacserével számolva közel 90ezer forint.

(Az eredeti cikkben a Procter & Gamble az Egyesült Államokra, és dollárban végzett számításai szerepelnek, az arányok érzékeltetéséhez én a hazai árakat vettem alapul, 40Ft/ pelenka átlagos árral.)

 

Ha ebből egy pelenkázás kimarad, azzal évente közel 15ezer forintot lehet spórolni, és ha a babát még egy kicsit váratják, és még egy pelenkával kevesebb fogy egy nap, akkor már 30ezer forint marad a zsebben.

Sajnos ez elég komoly motiváció sok szülőnek, hogy a pelenkacserét a lehető legtovább kihúzzák. És ha az ára ennek néhány tubussal több popsikrém, még akkor is megéri.

 

De tényleg megéri?



 

Bejegyzés forrásául szolgáló cikk:http://www.dailyfinance.com/2011/10/13/a-stinky-situation-the-high-cost-of-pricey-diapers/.

Néha a körülmények úgy hozzák, hogy a pelenkák mosása nem megoldható. Ilyenkor választhatjuk a hibrid pelenka opciót, ami annyit tesz, hogy a nedvességzáró külső mosható, míg a nedvszívó betét eldobható.

Három márka, a BumGenius Flip, a Charlie Banana és a Gro-Via kínál eldobható betéteket, most ennek a három betétnek az összehasonlítása következik (a fotón a felsorolás sorrendjében fentről lefele láthatók):

 P1020853.jpg

Mindhárom betét meglehetősen vékony, a legalsó GroVia betét combgumirozása miatt tűnik csak vastagabbnak. A hagyományos mosható betétekhez képest vékonyabbak, így a külsőt érdemes a szokásosnál eggyel kisebb méretre állítani, hogy a betét ne tudjon elmozdulni a helyéről.

P1020849.jpg

Mindhárom pelenkabetét belseje nagyobb részt cellulózvattából, kisebb részt nátrium-poliakrilát zseléből áll, úgy tűnik a zselékérdés nem kikerülhető ha eldobható pelenkáról van szó. Jó hír azonban, hogy mindhárom pelenkakülső textilborítása erős és sűrű szövésű, a használat során a zselégolyócskák egyszer sem tudtak kiszabadulni, amint az néhány egyszerhasználatos pelenka esetében előfordul.

A három betét közül egyedül a Gro-Via rendelkezik dupla védőgáttal, comb és derékgumirozással és vízhatlan hátoldallal.

 A betét elején és végén egy kis ragasztócsík is található, de ezt hagyományos pelenkakülsőben ne használjuk, mivel a ragasztóréteg a PUL bevonatról nagyon nehezen szedhető le, és maga a gyártó is csak leszoktató nadrágokba ajánlja a betétet beragasztani.

P1020843.jpg

A Flip és a Charlie Banana betétek egy hosszú lapos téglalapot formáznak, nincsen gumirozás bennük, és mindkét oldaluk felülete egyforma. Mivel nincs vízhatlan rétegük, így ezek a betétek szükség esetén duplázhatóak.

P1020833.jpg

A Gro-Via belső felülete éppolyan mint a hagyományos eldobható pelenkáké, a Flip tapintásra vattaszerű, míg a Charlie Banana felülete a inkább papírhatású. Ez utóbbi elsőre kicsit merevebbnek tűnik, de a használat során a testmeleg és a nedvesség hatására megpuhul.

P1020837.jpg

 

A betétek egyméretesek, a Gro-Viát a gumirozás összehúzza, a Flip és Charlie Banana betétek hosszán visszahajtással lehet rövidíteni. A Flip betét a leghosszabb és a legkeskenyebb betét.

P1020816.jpg

A Gor-Via belső felülete éppolyan mint a hagyományos eldobható pelenkáké, a Flip tapintásra vattaszerű, míg a Charlie Banana felülete a inkább papírhatású. Ez utóbbi elsőre kicsit merevebbnek tűnik, de a használat során a testmeleg és a nedvesség hatására megpuhul. (A g-diapers eldobható betétje is ehhez hasonlít leginkább.)

 

Az idei nyaralások alkalmával sikerült mindhárom típust alaposan letesztelni, és szerencsére problémát egyik sem jelentett.Van amikor a legjobb jószándék ellenére sem sikerül mosható pelenkát használni. Így jártunk mi is az idei balatoni nyaralásunkon, amikor július közepén 4 napig fagyosra hűlt a levegő és folyamatosan esett az eső, a pelenkák pedig 3 nap múlva sem voltak szárazabbak mint mosás után. Akkor igazán örültem, hogy a csomagba bekészítettem jónéhányat ezekből az eldobható betétekből.

 

Néha adódhatnak olyan helyzetek, amikor az eldobható a praktikusabb opció. Ne felejtsük, az eldobható pelenkákat annak idején éppen ilyen alkalmakra, például utazásokhoz fejlesztették ki, és ne legyen lelkiismeret-furdalásunk attól, ha az adott helyzetben ezt a megoldást választjuk.

És hogy miért válasszunk inkább mosható pelenkához készített eldobható betétet és nem eldobható pelenkát? Mert ezek a betétek a természetben jóval gyorsabban lebomlanak, és sokkal kevesebb környezetre ártalmas anyagot tartalmaznak.

 

Hamarosan közeledik a karácsony, a rokonlátogatások ideje, ha a mosás nem megoldható, tegyetek egy próbát ezekkel a betétekkel. :)

 

Számtalan eldobható pelenkát használó anyukától hallottam, olvastam mostanában, hogy ők egyáltalán nincsenek meggyőződve arról, hogy mosható pelenkát használni olcsóbb lenne, mert hát ugye a víz és a villany, etc. És hát a mosható pelenkák drágák, eldobhatóból pedig nem is kell olyan sok.

Szóval megpróbáltam más megközelítésből nézni ezt a költség-aspektust.

 

 

Vegyük tehát azt az esetet amikor tényleg éppen annyiba kerül eldobható pelenkát használni, mint moshatót.

Sokan írják, hogy a most reklámozott, akár tizenkét órát bíró eldobható pelenkából már sokkal kevesebb is elég. Hát vegyünk csak napi 5 darabot, egyet számolunk éjszakára, így a nappali hosszabb időszakra (kb 14 órára) jut négy darab. Ez átlagolva annyit jelent, hogy egy pelenka 3,5 órát van a babán, de ha egyet az általában nem menetrendszerűen (értsd a pelenkázás előtti utolsó pillanatban) érkező nagydologra számolunk, valószínűsíthető, hogy a másik 3 jóval több időt tölt a babán. Orvosi kutatások igazolták, hogy ennél kevesebb pelenka használata napi szinten komoly egészségügyi kockázattal jár a babára nézve, főleg hugyúti fertőzések formájában.

Egy 96 darabos, átlagos minőségű eldobható pelenkacsomag ára 4640Ft, ez 48Ft-os darabárat jelent. Egy napi pelenkamennyiség ára 240Ft, egy évre számolva az eldobható pelenkák költsége: 87600Ft. Ebben az összegben nincs benne az újszülött időszak megnövekedett pelusigénye sem.

Ha a baba nagyon ügyes és van rá igénye, akkor szülői támogatással elérheti a szobatisztaságot már akár 2 éves kora körül. Bár statisztikailag nem ez a jellemző, de tegyük fel a számítás kedvéért, hogy csak 2 évnyi pelenkára van szükség.

Így eldobható pelenka használatával 2 év alatt 175.200 Ft-ot költünk.

Tehát ne felejtsük, ez az összeg úgy jött ki, hogy nem számoltunk az újszülöttkori extra mennyiségekkel, az ajánlottnál kevesebb napi darabszámmal kalkuláltunk és csupán két évnyi pelenkás korszakot vettünk figyelembe.

 

Nézzük most a másik oldalt:

Hogyan érhetjük el ezt az összeget mosható pelenkákkal?

A mosható pelenkák költsége két tételből adódik össze, a beszerzési és a használati (mosási) költségekből.

Egy teljes készlet ára a legtöbb minőségi pelenkából 80000Ft körül mozog, legyen ennyi a beszerzési keret. Ez általában tartalmaz annyi pelenkát, amennyivel megoldható a 3 naponkénti mosás. Ez évi 122 mosást jelent.

A mosógépek műszaki leírásában szerepel hogy a szabvány szerint a 60 fokos pamutprogram (ami a pelenkák mosásához ideális) mennyi vizet és áramot fogyaszt.

Az én 5 éves Indezit mosógépem 52 l vizet és 0,95 kWh energiát fogyaszt el egy mosás alkalmával. Bár mi szárítógépet nem használunk, de ehhez a számításhoz figyelembe veszem szárítógép fogyasztását is. (A szárítógépre vonatkozó adatok a bambio-tól származnak.)

Fővárosi adatokkal számolva egy pelenkamosás ennyibe kerül:

Víz: 0,228Ft x 52 l = 11,856Ft

Csatorna: 0,40662Ft x 52 l = 21,14424Ft

Áram: 0,95kWh x 42Ft = 39,9Ft

Mosás összesen (kerekítve) : 73Ft / alkalom

 

Szárítógép használatával: 2,8kWh x 42Ft = 117,6Ft / alkalom

 

Mosószer és mosási adalékok: 70Ft/alkalom

 

Évi 122 alkalommal számolva: 261Ft x 122 = 31.842 Ft

 

Mosható pelenkákhoz nagyon ajánlott kakifogó papírbetét használata. A nedves papírbetétek moshatóak így veszteségként csak a nagydologgal szennyezett papírokat veszem, napi 2 darabot. Egy évre 730 lap fogyásával számolhatunk, ez 1190Ft/100lap esetén 8687Ft költséggel fog járni.

Ha itt is feltételezzük hogy 2 éves korra szobatiszta lesz a baba, akkor az alábbi végösszeget kapjuk:

 80000 + 2 x (31842 + 8687) = 161.058 Ft

 

Vagyis ha a legdrágább pelenkákból vásárolunk be, és még szárítógépet is használunk a pelenkáinkhoz, és nem felezzük a papírbetéteket, akkor is alatta maradunk az eldobható pelenkák költségeinek! ( 161.000Ft - 175.200Ft)

 

Volt egy szűken számolt eldobható pelenka kalkulációnk, és egy bőkezűen számolt mosható pelenkakalkulációnk, és így lett közel azonos a pelenkázási költség.

A valóságban viszont:

A mosható pelenkák esetében:

- papírbetétből elegendő akár a felét is használni, mert akkora méretűek, így egy tekercs tovább kitart - a költségek tovább csökkennek

- szárítógép helyett ha lehet teregessünk a szabadban, vagy válasszunk alacsonyabb hőfokot - a költségek tovább csökkennek

- tervezzünk előre - testvérek esetén a pelus-beszerzési költségek megoszlanak - a költségek tovább csökkennek

- ha a babánk elérte a szobatisztaságot - a minőségi pelenkáknak használtan is nagy keletje van, akár a beszerzési ár 1/5 - 1/3 -át is visszanyerhetjük - a költségek tovább csökkennek

Az eldobható pelenkák esetében:

- újszülött korban akár napi 10-12 pelenkára is szükség van - a költségek tovább emelkednek

- egészségügyi szempontból nem ajánlott hogy az éjszakát kivéve a babák 3 óránál többet töltsenek egy pelenkában, több darabra van szükség - a költségek tovább emelkednek

- statisztikák alapján az eldobható pelenkát használó babák 6-12 hónappal később lesznek szobatiszták, mint mosható pelust viselő társaik - a költségek tovább emelkednek

 

 

Szóval akárhogy is számolok, nem tudom kihozni azonos költségből a kettőt, a mosható pelenka egyértelműen a költséghatékonyabb választás!

Ti mit gondoltok erről?

 

 

 

süti beállítások módosítása