Már a terhességem alatt is foglalkoztatott a téma. Semmit nem tudtam az EC létezéséről, mégis többször feltettem a kérdést a férjemnek: ha a kiskutya egy hónaposan szobatiszta tud lenni, a sokkal okosabb kisgyereknél miért tart ez három éves koráig? A kérdés nyitva maradt, mígnem egyszer csak rátaláltam az EC-re.

Minden a mosható pelenkázással kezdődött. Habár senkitől nem láttam, hallottam erről az opcióról, biztos voltam benne, hogy ki tudom kerülni azt a számomra borzasztó szemétgyártással járó ”papír” pelenkázást, amitől a szívem megfájdul. Így vagyok minden erőforrással pazarló és környezetszennyező gyakorlattal, amik mögött óriási iparágak és rengeteg pénz van. Van, akinek megéri szennyezni a környezetünket – a gyártóknak. A fogyasztóknak azonban nem, de gyakran nem is tudnak más lehetőségekről, mert azt nem reklámozzák a tévében. Mindenesetre az információs társadalomnak hála, aki keres, az talál. A mosható pelenkázással karöltve jött a babahordozás, és később ezen az úton továbbhaladva találtam rá az EC-re is.

EC (elimináció kommunikáció, pelenka nélkül): gyengéd és természetes folyamat, mely során a baba szerető segítséggel megtanulja kommunikálni az ürítési szükségleteit.

De pontosan miről is van szó? Az EC (vagy természetes csecsemőhigiénia) azon az elven alapul, hogy az ürítés tudatosítását nem tanulni kell, hanem kezdetektől figyelni kell a babát, mert már a születésétől kezdve jelez (fészkelődik, nyökög, mocorog, hangot ad) akkor, amikor ürítenie kell. Nekünk csupán az a dolgunk, hogy az igényeire reagálva (vécé, bili, csap fölött) megpisiltetjük, kakiltatjuk. A trükk az, hogy nem szoktatjuk rá, hogy bármikor, bárhol ürítsen a pelenkájába, hogy később erről le kelljen szoktatni. (Amúgy sem szeretem azokat a dolgokat a gyermeknevelésben, amikre én szoktatom rá, és később elveszem tőle. Így pl. cumink sincsen.) Ami fontos, hogy visszatartani csak nagyon rövid ideig tudja a baba, de ha lehetőséget kap üríteni, akkor ki tudja engedni a pisijét. Pisiltetés közben hangot szoktak adni a szülők, én azt mondom, piss-piss. Akkor is mondom, amikor a fiam pisil. A kezdetekkor, amikor még nemigen tudta, mit szeretnék vele a csap fölött, olyankor is mondtam, ha a pelenkázón véletlenül pisilt. Néhány nap alatt rájött, mi a lényege a csapnak.

És hogy mire is van szükségünk az EC gyakorlásához?

·         egy fél évesnél nem nagyobb babára (ennél később nem könnyű elkezdeni, de semmi sem lehetetlen)

·         egy támogató férjre (nélküle is megoldható, de Vele sokkal könnyebb)

·         rengeteg türelemre

·         figyelemre

·         kitartásra

·         sok-sok dicséretre

·         sok mosható pelenkára (vagy semmilyen pelusra J)

Könnyebb a dolgunk, ha van még:

·         EC pelusunk (Tetro)

·         támogatásunk a család részéről

·         sok-sok időnk

Ha minden megvan, minél hamarabb bele kell fogni!

A pisiltetés alapja lehet:

·         a baba jelzése

·         az anya megérzése (meglepően sokszor működik!)

·         időzítés

A fiam négy és fél hónapos volt, mikor elkezdtük. Emiatt sok nehézségbe ütközünk, ami valószínűleg akkor nem lenne, ha újszülött kora óta gyakorolnánk. Egyrészt már hozzászokott a pelusához, másrészt akkor már forgolódott, kúszva körbefordult, kicsit már haladt is előre. Folyamatosan erőlködött, így nemigen lehetett tudni, mikor miért nyögdécsel. J De az is nehezítés (azóta is), hogy ha belemerül valami játékba, akkor nagyon rosszul érinti, ha megzavarom holmi pisiltetéssel. Ebben nagy segítség az EC pelus, mert egy perc alatt megvagyunk az egésszel, nem kell a pelenkázón vetkőztetni-öltöztetni. A későbbi kezdésnek tulajdonítom azt is, hogy nem igazán jelez. Azt gondolom, hogy idővel kialakul ez is.

Nagyjából két hónapja EC-zünk, és vannak napok, amikor egész nap sikerünk van, és vannak napok, amikor szinte semmi sem megy a bilibe. Ami nagyon fontos, hogy ne fogyjon el soha a türelmünk, mindig próbálkozzunk, mindig bátorítsuk. Soha ne legyünk mérgesek, és semmilyen körülmények között ne kiabáljunk, és ne büntessünk! Az EC egy olyan elv, aminek a gyakorlásával rengeteg örömet kap a baba és a szülők is, de csak akkor, ha szeretettel, gondoskodással, türelemmel vagyunk mindig. Ha több napja nincs sikerünk, akkor is tartsunk ki, legyünk következetesek, mert ha egyszer csináljuk, egyszer nem, a baba nem fogja érteni.

Ha nagyon rossz napunk van, nagyjából félóránként megpróbálom pisiltetni, és pelenkát cserélek. Emiatt óriási lett a fogyasztásunk, jó sok pelust használunk, és állandóan mosom őket. De vannak jó napjaink, amikor az alvásokat leszámítva nem is lesz koszos pelenkánk. (Van, aki éjjel és alvás közben is pisiltet. Mi nem.) Most, hogy itt van a szép idő, ha tehetjük, kimegyünk a kertbe, és ott pelus nélkül van a fiam. Valahogy így könnyebben megy neki is, mert ugyan ritkán jelez, de elég sűrűn biliztetem, és még nem is pisilt a pokrócra. Bent viszont nem könnyebb pelenka nélkül, de majd arra is ráérez.

Az EC-nek is vannak fokozatai.

·         teljes pelenka nélküliség

·         részleges pelenka nélküliség (alváshoz, utazáshoz, stb. pelenka használata)

·         pelenkával, de állandó pisiltetés

·         pelenkával, csak pelenkázás alkalmával pisiltetés, illetve akkor, ha tudjuk/látjuk, hogy kakilni fog a baba

Ez utóbbit mindenkinek javaslom, annak is, aki nem tud/szeretne több időt, energiát ráfordítani a természetes csecsemőhigiéniára. Ezzel megadjuk a lehetőséget a babának, hogy ne üljön a kakájában, és azt is, hogy ha rögtön pelenkázás után kéne pisilnie, akkor az ne a pelusba menjen (tovább száraz és tiszta a pelenkája, jó a bőrének és a lelkének is J). Nem beszélve arról, hogy kis idő múltán nem fog a pelenkázás közben pisilni (kisfiú sem), mert megtanulja, hogy lehetősége van a két pelenka között pisilni.

Sok előnye miatt nem tudnám már máshogy csinálni. Habár mindenhol kiemelik, hogy az EC-nek nem célja, csak következménye a korai szobatisztaság (akár egy-másfél évesen), én mégis úgy gondolom, hogy ez egy olyan visszaigazolás, amiből érezzük, hogy igenis igénye és szüksége volt a babánknak arra, hogy pelenkázás helyett inkább figyeljünk rá. Jól esik az a tudat is, hogy nem ázik a babám bőre a pisiben (az eldobható pelenkák vegyi folyamatainak szörnyűségéről nem is beszélve), mindig tiszta. Azt gondolom, hogy az EC-vel olyan agyi funkciókat is aktivizálunk, amiket más esetben nem tennénk, így a baba értelmi fejlődésére is jó hatással van. A legcsodálatosabb része pedig az, amikor egy tiszta pelenkánál, egy bilibe pisilésnél, kakilásnál rettentő büszke vagyok a fiamra, aki ilyenkor mindig nagyon boldog.

 

Sztancs Mira

 

süti beállítások módosítása